Szóljon vidáman a síp! – Malonyai Péter jegyzete
JÓ HÍRREL KEZDEM, amelyet a nagyfőnöktől kaptunk, nevezett Hanacsek Attilától. Aki a játékvezetők első embere a futballszövetségben, így szavait kérem hangsúlyosan kezelni!
Nos, örömmel javasolhatom, hogy olvasva a lapunk tegnapi számában készült interjút, igenis húzzuk ki magunkat, emelt fővel figyeljük a pálya tartozékait (nálam mindig azok, legfeljebb gépesítettek), mert minden a legnagyobb rendben van. Igen a VAR(rodásoknál) is, akik szigorúan a szabásminta alapján nézelődnek, ha kell. És milyen jól…!
Mert gondolták volna, hogy a bronzérmet joggal bukta el a Vidi, hiszen a (majdnem) gólt szerző Nikola Szerafimov harminc centivel belógott a diósgyőri védőhöz képest?! Ez – miközben a bírók diadala – Bartosz Grzelak edző felelőssége is, hiszen mondhatta volna a meccs előtt: „Nikola fiam, aztán nehogy belógjál nekem, akár egyetlen centiméterrel is, mert lesz nemulass!” Egyébként a pontos adat a Deltacast-rendszernek köszönhető, amiről persze mindenki tudja, micsoda (na, ja…), így perdöntő érv. Ott, ahol optimálisan csak akkor van jelen a mindennapok körzője, vonalzója, szögmérője, ha a gyerek az iskolából rohan ki a meccsre.
De menjünk a Hanacsek-beosztottak legjobbjához, Bognár Tamáshoz! A mindenhol rangsorelső bíróval készült beszélgetésben legalább megcsillan némi emberi, amikor arról beszél, a legfontosabb, hogy a gyerekei elérjék álmaikat. Ahol csak tudja, megsimogatja a futballszövetséget és a bírói testületet, de ezt nézzük el, tekintsük köszönetnek, de azért elismeri, hogy a VAR-nak éppen az lehet a hibája, ami a kütyük nélküli, parlagi, csupán sípos, ne adj’ Isten egy partjelzős meccseken – téved az ember.
Azért helyesbítek, nem ember, hanem emberek, hangsúlyosan többes szám, hiszen az ítélkezés úgymond személyi összetétele a futballban tekintélyesebbnek látszik, mint egy-egy igazán fajsúlyos bírósági tárgyaláson.
A tömeges tévedésből, a közös, ezért megfoghatatlan felelősségből már volt elég baj a történelem során, de igazuk van, ne túlozzunk!
Éppen elegendő, hogy a futball felkent hatalmasai mértéktelenek, túlbonyolítják azt, ami roppant egyszerű – volt. A kapus potyát kap, a csatár ziccert ront, a bíró téved – ennyi és kész.
Ez az én játékfelfogásom, de ne gondolják, hogy bajom van a bírókkal. Sőt! Örülök, hogy zűrös világunkban akadnak köztünk boldog, elégedett emberek. És még jó, hogy az elefántcsonttornyukból kihallatszik vidám fütyörészésük.
