Kovács István után testvére is FIFA-játékvezető lett

D. S. B.D. S. B.
2024.09.26. 13:18
Kovács István után testvére, Szabolcs is felkerült a nemzetközi szövetség által delegálható romániai játékvezetők listájára (Fotó: Getty Images)
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) Játékvezetői Bizottsága frissítette a nemzetközi szövetség (FIFA) által delegálható romániai játékvezetők névsorát, s a listára felkerült a nagykárolyi Kovács István testvére, Kovács Szabolcs is.

A Krónika beszámolója szerint a sportág történetében alighanem egyedülálló, hogy egy időben egy testvérpár mindkét tagja FIFA-játékvezető.

Kitértek rá, hogy Kovács Szabolcs és a szintén új kerettag, a szatmárnémeti Rares Vidican az elmúlt években csak egy-két megbízást kapó Marcel Birsant és a már csak VAR-bíróként közreműködő Ovidiu Hategant váltotta a nemzetközi mérkőzésekre delegálható játékvezetők listáján.

„Futballtörténelmi eseménynek vagyunk a tanúi, mert utánanéztem, hogy volt-e már egy időben a FIFA-játékvezetők listáján egyazon testvérpárnak mind a két tagja, de nem találtam erre példát” – nyilatkozta a digisport.ro portálnak Marius Avram korábbi nemzetközi labdarúgó-játékvezető, aki jelenleg a DigiSport szakkommentátoraként működik közre.

A román élvonalban 2020-ban bemutatkozó Kovács Szabolcs egyébként tavaly nyár óta két Európa-liga (Asztana–Ludogorec 2–1 és Leverkusen–Qarabag 5–1) és egy Bajnokok Ligája-selejtezőn (Cercle Bruges–Wisla Kraków 1–4) működött közre negyedik játékvezetőként, míg bátyja, Kovács István 2022-ben az Európa-konferencialiga, egy évvel később az El-döntőjét vezette, illetve ott volt a katari világbajnokságon és az idei, németországi Európa-bajnokságon is.

 

Legfrissebb hírek

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
9 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44