Egy lépéssel közelebb Lionel Messihez a magyar-amerikai támadó

B. B.B. B.
2025.02.23. 11:07
Pintér Dániel egy lépéssel közelebb az Inter Miami első csapatához (Fotó: Inter Miami CF)
Január eleje óta hivatalosan is az Inter Miami második csapatával készül Pintér Dániel, a magyar-amerikai támadó március 8-án a Chattanooga SC ellen kezdi meg csapatával az idényt.

 

Emlékezetes poszt volt, a bejegyzést még David Beckham is megosztotta. Az egykori angol válogatott világsztár két és fél évvel ezelőtt – 2022 nyarán – hivatalos Instagram-oldalán tette közzé, ahogy klubjának fiataljai fülig érő szájjal ünneplik a bajnoki címet – köztük egy magyar fiúval, Pintér Dániellel. Az akkor még 15  éves magyar srác piros-fehér-zöld nemzeti lobogót magára terítve ugrált az éremátadás közben.

Az azóta 17 esztendős támadó fejlődése töretlen, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy január 15. óta hivatalosan is az Inter Miami tartalékcsapatának keretéhez tartozik. Márpedig ez a bajnokság a saját nevelésű tehetségek számára egyértelmű előszobája az MLS-nek, úgyhogy Pintér Dánielt immár csupán egy lépés választja el a hírnévtől, a felnőtt karriertől. Az Inter Miami második együttese a szezont március 8-án a Chattanooga SC ellen kezdi meg, és hogy a magyar származású fiú alapember csapatában, mi sem bizonyítja jobban, minthogy hétvégi felkészülési mérkőzésüket is az ő góljával nyerték meg.

(Fotó: Inter Miami CF)

Pintér az elmúlt idényben csapatkapitánya volt az Inter Miami U17-es együttesének, az elmúlt időszakban pedig többször is együtt tréningezhetett a többek között Lionel Messit, Jordi Albát, Luis Suárezt, Sergio Busquetset foglalkoztató első csapattal. A magyar-amerikai tehetség fejlődésében nagy szerepe van Cséke Györgynek is, az évek óta Floridában élő és dolgozó egyéni edzéseket tartó szakember hosszú ideje foglalkozik Pintér Dániellel.

Vízválasztó idény előtt áll a magyar-amerikai támadó, hiszen sikeres idény esetén akár végleg is csatlakozhat az Inter Miami felnőttkeretéhez, és az is kiderülhet, hosszú távon a magyar-, vagy az amerikai utánpótlás válogatottakban számítanak rá.

 

Legfrissebb hírek

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

Pintér helyére állt be a visszatérő Messi; Pécsi bravúrokkal mutatkozott be Ausztriában

Légiósok
2026.08.02. 07:43