Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

M. B.M. B.
2025.02.28. 17:21
José Mourinho (Fotó: Getty Images)
A török élvonalban (Süper Lig) érdekelt Fenerbahce a hivatalos honlapján közölte, hogy feljelentette a bajnoki tabella élén álló Galatasarayt.

A Fener egymillió-kilencszázhétezer török lírára (kb. 20 millió forintra – a szerk.) pereli riválisát, amely szerinte „megsértette a Fenerbahce vezetőedzőjének, José Mourinhónak a személyi jogait”.

Mint ismert, a hétfői Galatasaray–Fenerbahce török bajnoki rangadót (0–0) követő sajtótájékoztatón a vendégek portugál szakvezetője, José Mourinho elárulta, közölte a negyedik játékvezetővel – aki nem mellesleg török –, hogy ha ő vezette volna a mérkőzést, akkor katasztófába torkollott volna. Ezután a Galatasaray vezérkara rasszizmus vádjával feljelentette Mourinhót, akit egykori játékosai, Didier Drogba és Michael Essien is védelmükbe vettek a közösségi médiában.

Csütörtökön a Török Labdarúgó-szövetség (TFF) a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy José Mourinhót két mérkőzésre szóló eltiltással sújtják, mert a meccs után bement a játékvezetői öltözőbe, valamint még két meccsre eltiltották a sajtótájékoztatóján elhangzott kritikái miatt, ráadásul a szakembernek 117 ezer török lírás (kb. 1.2 millió forint) büntetést is kell fizetnie.

Nem úszta meg a Galatasaray vezetőedzője, Okan Buruk sem, aki szintén a sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt egymeccses eltiltás mellett másfél millió török lírás (15.7 millió forint) büntetést kapott.

 

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

A Rizespor védelmének vezére lett Mocsi Attila

Légiósok
2026.09.18. 09:08

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01