Kitiltották Lionel Messi testőrét az Inter Miami meccseiről

I. SZ.I. SZ.
2025.04.02. 11:30
Messire a pályán már nem vigyázhat a tunéziai testőre (Fotó: Getty Images)
Az MLS kitiltotta a bajnoki mérkőzésekről Jasszin Seukót, Lionel Messi testőrét, akinek az a feladata, hogy a pályára rohanó és a nyolcszoros aranylabdást „letámadó” szurkolókat eltávolítsa az argentin világbajnok közeléből.

A tunéziai Seukót a stadionokból nem tiltották ki, a lelátón, az öltözőben és az öltözőfolyosón ott lehet, de a kispadokhoz és a pálya széléhez nem juthat el, így a pályára sem rohanhat be. Az MLS döntése értelmében mostantól a liga hivatalos biztonsági szolgálatára bízzák a pályára berohanó emberek hatástalanítását, és így lesz ez az Inter Miami összecsapásain is.

Az MMA-rajongó Seuko 2021-ben került kapcsolatba Messivel, amikor az argentin a Barcelonától a Paris SG-hez szerződött, az argentin ekkor vette fel testőrének. Miután 2023-ban Miamiba költözött, David Beckham klubelnök kezdeményezésére Seuko folytatta, amit Párizsban elkezdett, és egészen idáig ott lehetett a kispad mellett. Számos rövid videó főszereplője lett, a felvételeken leszereli a Messit letámadó szurkolókat.

„Hét éven át dolgoztam Európában, a Ligue 1-ben és a Bajnokok Ligájában hat olyan emberrel volt dolgom, aki berohant a pályára. Húsz hónapja vagyunk Amerikában, és már 16 ilyen esetnél járunk. Ez nem kis probléma, amit nem én okozok. Azzal, hogy eltiltanak a pálya mellől, ártanak Messinek” – mondta a testőr. 

Seuko a pályán kívül Messi testőre marad, a stadionban azonban tétlenül kell szemlélnie a pályára rohanó szurkolókat. 

 

Legfrissebb hírek

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
46 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
6 órája

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 10:52

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30
Ezek is érdekelhetik