Bronzérmet szereztünk a Grosics-emléktornán

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.06.23. 19:22
null
Bronzéremmel tértünk haza a tornáról
Hetedik alkalommal rendezték meg a Grosics Gyula-emléktornát az Aranycsapat 2014-ben elhunyt legendás kapusa tiszteletére. A futballkupa helyszíne ezúttal is a rákospalotai Budai II László Stadion volt, a hagyományosan a Grosics Alapítvány alapítója, Grosics Gyula lánya, Grosics Edina, és férje, az alapítvány kuratóriumi elnöke, Kiss Tamás által megszervezett viadalon a Nemzeti Sport csapata címvédőként indult.

Együttesünk a Grosics Alapítvány elleni 2–2-es döntetlennel és a Ferenczi Épületgépészeti Kft. csapatának 2–0-s legyőzésével csoportelsőként jutott be a nyolc közé a 12 csapatos tornán. A negyeddöntőben 7–3-as siker következett az M4 Sport gárdája ellen, majd az elődöntőben a korábbi válogatott Bárányos Zsolt vezette Kispesti Öregfiúk 2–0-ra győzött, így a bronzéremért léptünk pályára, amelyet meg is szereztünk, 3–0-ra felülmúlva a Grosics Alapítványt.

Csapatunk összeállítása: Fehér György (kapus), Fazekas Zoltán (csapatkapitány), Bobory Balázs, Győri Ferenc, Németh Attila, Orosz Botond, Szendrei Zoltán, Zalán Attila.

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40

Gulácsi Péter legendaként távozik Lipcséből; jól rajtolt az NB II-ben a Gyirmót

E-újság
2026.08.03. 23:12

A Fradi számára a magyar bajnoki más kávéház; Csiszár Henrietta a vb-győztesekről és a Szoboszlai-hatásról

E-újság
2026.08.02. 23:19

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a csapatkapitány; Sowunmi Thomas a rangadón még arany nyakláncot is talált a fűben

E-újság
2026.08.01. 23:58