Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

T. Z.T. Z.
2025.06.07. 11:53
null
A két Ancelotti: Davide (balra) és Carlo (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti fia, Davide is csatlakozik a brazil válogatott szakmai stábjához – jelentette be a Brazil Labdarúgó-szövetség.

Mint ismert, Davide Ancelotti terve eredetileg az volt, hogy a Real Madridnál édesapja mellett eltöltött évek után vezetőedzőként is kipróbálja magát. Sokáig úgy tűnt, hogy a Glasgow Rangersnél kaphat majd munkát a fiatalabbik Ancelotti, a skót klub azonban a minap közölte, hogy Ancelotti helyett Russell Martin veszi át a csapat irányítását.

A Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) pedig ezt követően váratlan hírt közölt: bejelentette, hogy a szövetségi kapitány, Carlo Ancelotti munkáját – többek mellett – Davide fogja segíteni a jövőben.

„Davide Ancelotti érkezése a válogatotthoz egy újabb lépés a CBF innováció és technikai fejlődés iránti törekvésében. Nemzetközi tapasztalata és edzésmódszerei alapvető fontosságúak lesznek a játékosok fejlődése és egy még versenyképesebb csapat felépítése szempontjából” – áll a CBF közleményében.

„A CBF köszönti Davide Ancelottit, és bízik benne, hogy jelenléte fontos erősítést jelent majd a brazil válogatott céljai felé vezető úton.”

Carlo Ancelottit májusban nevezték ki a brazil válogatott szövetségi kapitányának, egy évre szóló szerződést írt alá az ötszörös világbajnokhoz. Első meccsén csapata gól nélküli döntetlenre végzett Ecuador ellen.

 

Legfrissebb hírek

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

„Az én időm lejárt” – Neymar visszavonul a brazil válogatottól

Minden más foci
2026.07.29. 17:27

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22

Jorginho: Brazíliának nem volt csapata a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
2026.07.15. 17:40

Hatvan éve játszották futballtörténelmünk legszebb fejezetét – az előzmények

Népsport
2026.07.15. 12:30

Ronaldo tanácsa Neymarnak: Ne dönts elhamarkodottan!

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:08

Romário: Ancelotti elemi hibákat követett el, már a kerethirdetésnél is

Foci vb 2026
2026.07.09. 09:35