Közel a megállapodás Osimhen ügyében, Ekitiké megegyezett a Liverpoollal

2025.07.17. 23:00
Victor Osimhen (Fotó: Getty Images)
Klubvilágbajnokságot igen, vb-t vagy Eb-t nem rendeztek ezen a nyáron, ám a futballszurkolók számára így sem izgalommentes ez az időszak, hiszen ezerrel pörögnek az átigazolási hírek, pletykák, bejelentések. Íme, a csütörtöki transzferösszefoglaló.

DÉLELŐTTI ÉS KORA DÉLUTÁNI TÖRTÉNÉSEK

Csütörtökön délelőtt a hazai átigazolási piacon az NB II-es klubok mutattak némi aktivitást: a Szentlőrinc mindjárt nagy változásokról, 14 (!) játékos távozásáról adott hírt hivatalos honlapján, a Békéscsaba pedig bejelentette a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás, Nagy Gergőnek az érkezését.

Ami a nemzetközi piacot illeti, számottevő bejelentés nélkül telt el a délelőtt. Sajtóhírek szerint az FC Barcelona és a Fenerbahce mellett immáron a Juventus is érdeklődik az Aston Villában kivirágzó Marcus Rashford iránt, és ugyancsak a torinóiakat érinti, hogy a klub megegyezett az FC Portóval Francisco Conceicao eddigi kölcsönszerződésének a véglegesítéséről.

Eközben Cristiano Ronaldo állítólag a Liverpool támadóját, Luis Díazt próbálja meg az Al-Naszrhez csábítani, ám gondot jelent, hogy a kolumbiai légiós inkább Európában folytatná pályafutását. A Milantól szabadon igazolható játékosként távozó Luka Jovics iránt a Getafe is elkezdett érdeklődni, a spanyol másodosztályban szereplő Albacete pedig a Real Madrid fiatal hátvédjét, Lorenzo Aguadót szemelte ki magának. A délelőtti történéseket a Sky híre zárta, miszerint az Internazionale tárgyalásokba kezdett az Atalantával Ademola Lookman átigazolásáról – azt követően, hogy a játékossal korábban már szóban megállapodott.

A Liverpool hivatalos ajánlatot nyújtott be az Eintracht Frankfurtnak Hugo Ekitiké megszerzéséért. A német klub azonban első körben elutasította a „vörösök” ajánlatát, mivel 82 millió eurónál többet szeretnének kapni a francia támadóért. Az egyeztetések ugyanakkor folytatódnak, és az angolok ezzel csak a tárgyalások első lépését tették meg. A 22 éves játékos részéről nincs akadály: Ekitiké már jelezte, hogy szívesen csatlakozna a Liverpoolhoz, a személyes feltételekben pedig teljes a megállapodás.

A Serie A címvédője, az SSC Napoli hivatalosan bejelentette, hogy megszerezte Noa Lang játékjogát a PSV Eindhoventől. A Transfermarkt szerint a holland válogatott támadó 2030-ig írt alá. A nápolyiak 25 millió eurót fizettek Langért.

A Manchester United továbbra is magabiztos Bryan Mbeumo megszerzését illetően, miután emelt ajánlatán. A legfrissebb ajánlat már 70 millió fontot tesz ki a bónuszokkal együtt – számolt be róla David Ornstein. A tárgyalások folytatódnak a Brentforddal.

KÉSŐ DÉLUTÁNI ÉS ESTI TÖRTÉNÉSEK

Késő délután is aktív volt a hazai transzferpiac: az ETO FC végleg megszerezte Nadir Benbualit, miközben az NB II-es Mezőkövesd Pintér Ádámot, míg az NB III-as PMFC Varga Donátot szerződtette. A Csákvár Helembai Márkkal, míg az élvonalbeli ZTE a brazil Joao Victorral erősített. 

A nemzetközi piacon sem volt eseménytelen a csütörtöki nap második fele: tovább gördült Hugo Ekitiké és Victor Osimhen átigazolási sztorija (utóbbi transzfer kapcsán nagy sokára megegyezett a Napoli a Galatasarayyal), miközben a PSG a brazil-olasz kapust, Renato Marint szerződtette. Spanyolországban az Atlético Madrid bejelentette Thiago Almada érkezését, míg a Real Betis vélhetően pénteken tesz pontot Gonzalo Petit transzferére. A Manchester City a norvég labdarúgás újabb tehetségét szerződtette a 18 esztendős Sverre Nypan személyében, míg a Newcastle United hamarosan ajánlatot tehet a Juventusban szereplő Nicolo Savonáért

Az angol transzferpiaccal kapcsolatos hír még, hogy a Brighton ír válogatott centere, Evan Ferguson Rómába távozhat, míg az Arsenal megdöntötte a női szakág transzferrekordját azzal, hogy egymillió fontot fizetett a Liverpoolnak Olivia Smith játékjogáért.

Végül, de nem utolsósorban az Inter 40 milliós ajánlatát visszadobta az Ademola Lookmanért minimum 50 milliót követelő Atalanta, míg a Parma a Borussia Dortmundban perememberré váló Giovanni Reynát szerződtetné a támadósorba.

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Tinit vett a Bayern, Martinelliért bejelentkezett a Galata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

A Manchester Cityt és az Atlético Madridot is világbajnok argentinnal hozták szóba – ez történt pénteken a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.07. 22:50

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Trabzonba tart Mohamed Szalah, Vitális megérkezett Athénba – ez történt kedden a hazai és nemzetközi átigazolási piacon

Minden más foci
2026.08.04. 23:19

Hendersont bejelentette a Chelsea, megegyeztek a klubok Vitálisról – ez történt hétfőn a nemzetközi és a hazai transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.03. 22:45

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Fiatal magyar támadóval erősített a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 16:34