Védő érkezett az Arsenalba, Ter Stegen marad a Barcában

2025.07.24. 23:30
Fotó: Getty Images
Klubvilágbajnokságot igen, vb-t vagy Eb-t nem rendeztek ezen a nyáron, ám a futballszurkolók számára így sem izgalommentes ez az időszak, hiszen ezerrel pörögnek az átigazolási hírek. Csütörtökön újabb bejelentések és pletykák várhatóak a piacon, lássuk a legfontosabb történéseket!

A LEGFONTOSABB CSÜTÖRTÖKI TÖRTÉNÉSEK A HAZAI ÉS A NEMZETKÖZI ÁTIGAZOLÁSI PIACON

DÉLELŐTTI ÉS KORA DÉLUTÁNI TÖRTÉNÉSEK

Izgalmas bejelentéseket, pletykákat is hozott a csütörtök délelőtt és kora délután a nemzetközi átigazolási piacon: kezdődött azzal, hogy a Liverpool ragaszkodna Ibrahima Konaté megtartásához, annak ellenére, hogy a középső védő iránt a Real Madrid is érdeklődik. Fabrizio Romano szerint a Los Angeles FC kinézte magának a Tottenham dél-koreai klasszisát, Szon Hung Mint, és szintén az olasz transzfeguru írta meg, hogy a Juventus első edzését elmulasztó Douglas Luiz a Premier League-ben köthet ki. Eközben a The Sun arról adott hírt, hogy a Real Madrid 100 millió fontos ajánlatot készül tenni a Manchester City aranylabdás középpályásáért, Rodriért. Ugyancsak a Cityt érintő hír, hogy Pep Guardiola további egy évig még mindenképp szeretné megtartani Édersont, mivel egyelőre nem talált megfeleló kapust a pótlására.

Alexander Isak jövője továbbra is bizonytalan: a Newcastle támadója nem utazott el csapatával a malajziai edzőtáborba, klubja szerint azért, mert kisebb sérüléssel bajlódik. Nem sokkal később jött a hír, hogy a szaúdi Al-Hilal 130 millió fontos ajánlatot tenne a játékosért.

Viktor Gyökeres átigazolása egyre biztosabbnak tűnik: a svéd válogatott klasszisa a Sky Sports szerint pénteken Londonba utazik, hogy rendezze szerződése utolsó részleteit is az Arsenallal. Hasonlóan eldőlni látszik Randal Kolo Muani sorsa, aki tudatta a Paris Saint-Germainnal, hogy szeretné véglegesíteni szerződését a Juventusszal, ahol az elmúlt hat hónapot kölcsönben töltötte. Az pedig már teljesen biztos, hogy Saúl Níguez a Flamengónál folytatja pályafutását, miután a brazil klub hivatalos felületein is bejelentette a spanyol középpályás érkezését. Erősített a Milan is: a kék-feketék bejelentették az ecuadori Pervis Estupinan szerződtetését a Brightontól.

A hazai piacon ezúttal visszafogottabbak voltak a csapatok: a Debrecen délelőtt bejelentette a spanyol Álex Bermejo érkezését, a Vasas a Gyirmót FC Győr korábbi utánpótlás-válogatott játékosával, Horváth Rajmunddal erősítette meg keretét, a Ferencváros középpályása, Mohamed Abu Fani pedig végül a CSZKA Moszkvában köthet ki izraeli sajtóértesülések szerint. 

Délután az MTK bejelentette, hogy kölcsönvette az FC Köbenhavntől a magyar futball egyik nagy ígéretét, a 18 éves Németh Hunort, a DVSC pedig Dzsudzsák Balázs szerződéshosszabbításáról adott hírt. 

KÉSŐ DÉLUTÁNI ÉS ESTI TÖRTÉNÉSEK

A hazai piacon a Ferencváros bejelentette Cristian Ramírez távozását, míg az alsóbb osztályú klubok közül a PMFC, a Szentlőrinc és a Kozármisleny is új érkezőket jelentett be.

Mindeközben a nemzetközi piacon Jesé Rodríguez hazaigazolt, míg a Napoli kölcsönadta Michael Folorunshót a Cagliarinak. A VfB Stuttgart egy görög karmestert szerződtethet Janisz Konsztanteliasz személyében, míg a Real Oviedo még mindig tárgyal Luka Jovics szerződtetéséről.

Jöttek-mentek a portugál jobbhátvédek a Porto-Juventus tengelyen: Joao Mário az olasz rekordbajnoknál, míg Alberto Costa a portugáloknál írt alá. Az Arsenal hivatalosan is bejelentette Cristhian Mosquera érkezését, míg az Inter túladott Dejan Sztankovics fián, Alekszandar Sztankovicson, aki a belga Bruges-hez távozott. Az „ágyúsokhoz” tartó Viktor Gyökeres helyére Luis Suárez érkezhet a Sportinghoz, a Chelsea mindenképp szabadulni szeretne Raheem Sterlingtől, míg Franck Kessiét a Fiorentina szeretné visszacsábítani az olasz élvonalba szaúdi klubjától.

 

Legfrissebb hírek

Tinit vett a Bayern, Martinelliért bejelentkezett a Galata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

A Manchester Cityt és az Atlético Madridot is világbajnok argentinnal hozták szóba – ez történt pénteken a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.07. 22:50

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Trabzonba tart Mohamed Szalah, Vitális megérkezett Athénba – ez történt kedden a hazai és nemzetközi átigazolási piacon

Minden más foci
2026.08.04. 23:19

Hendersont bejelentette a Chelsea, megegyeztek a klubok Vitálisról – ez történt hétfőn a nemzetközi és a hazai transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.03. 22:45

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Fiatal magyar támadóval erősített a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 16:34