„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

R. D. P.R. D. P.
2025.10.19. 13:55
null
Joao Félix nagyszerű párost alkot Cristiano Ronaldóval (Fotó: Getty Images)
Az Al-Naszr szombaton 5–1-es győzelmet aratott az Al-Fateh ellen a szaúdi bajnokságban. A csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo a lefújást követően az Instagramon üzent.

Cristiano Ronaldo a második félidőben előbb kihagyott egy tizenegyest, majd néhány perccel később távoli bombával javított, amellyel megszerezte karrierje 949. gólját – klubszinten 800-nál jár. A találat után látványosan ünnepelt, majd a lefújás után közösségi oldalán is üzent – ahogy tőle megszokhattuk, ezúttal is a kitartás és a munka fontosságára célzott.

CR pazar gólja

 

A siker nem véletlen.

A mérkőzésen azonban nem ő volt a főszereplő. Csapattársa és honfitársa, Joao Félix három góllal zárta az estét, ezzel a szaúdi liga góllövőlistájának élére ugrott. Az Al-Naszr már az első félidőben irányította a játékot, Félix 13. percben szerzett góljával gyorsan előnyt szerzett, majd a második játékrészben újabb két alkalommal is betalált. Kingsley Coman szintén eredményes volt, így Jorge Jesus csapata magabiztosan hozta a találkozót.

SZAÚDI LIGA
Al-Naszr–Al-Fateh 5–1 (Joao Félix 13., 68., 79., C. Ronaldo 60., K. Coman 75., ill. Bendebka 54.)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08