Marián Sluka: Nagy álmom, hogy Magyarországon dolgozzak

SŰRŰ NAPJAI VANNAK mostanában Marián Slukának, akit 2008 nyarán a ZTE légiósaként ismerhettek meg a magyar szurkolók. A 46 esztendős sportembernek – aki nem mellesleg a 2009–2010-es idény végén a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült az év csapatába – novemberben két álma is teljesült: elvégezte a pro licences tanfolyamot, valamint megkapta a magyar állampolgárságot. Az év végéhez közeledve úgy tűnt, az egyik NB II-es klubnál lesz vezetőedző, ám hiába egyezett meg mindenben a tulajdonossal, rajta kívül álló ok miatt nem tudja elvállalni a feladatot.
„Óriási büszkeség nekem, hogy Magyarországon, amely a második otthonomnak számít, másfél évvel ezelőtt külföldiként bekerültem a pro licences oktatásra – kezdett történetébe a nagykürtösi születésű Marián Sluka. – Rengeteget tanultam, nagyon tehetséges szakembereket ismertem meg, nem is kérdés, jobb edző lettem, mire elvégeztem a tanfolyamot. Amíg futballoztam, nem fordult meg a fejemben, hogy az edzői szakma ennyire összetett, a játékosmúlt csak egy szelet, a labdarúgásnak van elméleti része is, amit bizony meg kell tanulni. Még a nyáron Szlovéniában, Muraszombatban a tulajdonos felkért utánpótlás szakmai vezetőnek, kétszázharminc gyerek tartozik hozzám, és közben az ősszel az U19-es csapatot is én vittem. Tudni kell, már augusztusban szerettem volna felvenni a magyar állampolgárságot, és mivel Szlovákiában a határtól nem messze születtem, elkezdtem kutatni a családfámat, majd kiderült, anyai ágon van magyar felmenőm. Innentől felgyorsult minden, és hogy milyen az élet: éppen november huszonhetedikén, amikor átvettem a pro licences diplomámat, Zalaegerszegen letettem az állampolgársági esküt. Néhány nappal ezelőtt aztán egy NB II-es klubtól érkezett megkeresés, meg is egyeztünk, ám nem tudom átvenni a csapat irányítását, mert Szlovéniában nem sikerült felbontanom a szerződésemet. Hálás vagyok, mert olyan klubtulajdonost ismertem meg, aki imádja a futballt, az álmom és a célom mindenesetre egyértelmű: Magyarországon dolgozni.”

Marián Sluka nem árulta el, melyik másodosztályú együttes szerette volna alkalmazni, ám a Nemzeti Sport több forrásból is úgy értesült, az őszt az utolsó helyen záró Békéscsaba 1912 Előre volt az. Mostantól, hogy megvan a legmagasabb edzői képesítése, és mellette már magyar állampolgár is, minden bizonnyal könnyebb lesz kispadot kapnia, ám a szerződése nyárig a Muraszombathoz köti. És hogy mellette belefér-e még a játék a Zala vármegyei másodosztályban szereplő Bödében?
„Bödén az elnök régi barátom, jó a társaság, arról nem is beszélve, hogy a futballal karban tartom magam: ez azért egy edzőnek fontos – folytatta Marián Sluka. – A tavaly nyáron véget érő idényben huszonhárom, az előző évadban huszonhét gólt szereztem a bajnokságban, az ősszel viszont csak kilencet – igaz, éppen annyi meccsre tudtam elmenni. Sajnos az utolsó bajnokin megsérült az Achilles-inam, már az első félidőben cserét kellett kérnem, és igen, elgondolkodtam, szükségem van-e még erre, még ha tudom is, nem könnyű ezt a csodálatos játékot abbahagyni. Alszom még rá néhányat, ám meglehet, már csak a ZTE-öregfiúk marad nekem…”

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Görögországban folytatja az Újpest korábbi edzője

A bajnoki cím után előléptették a svéd csapat edzőjét

Szabics Imre Kairóban folytatja?

