Román Kupa: Pászkát kiállították, Eppel hiába egyenlített Csíkszeredában

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.12.02. 18:18
null
Otthon kapott ki a Csíkszereda (Fotó: FK Csíkszereda)
Akárcsak egy évvel ezelőtt, ismét a 96. percben szerzett gól döntötte el az FK Csíkszereda és az Otelul Galati összecsapását a Román Kupa csoportkörében, ám a tavalyival ellentétben ezt most a székelyföldi csapat bánta.

A két vezetőedző, Ilyés Róbert, illetve Bálint László alapemberei egész sorát hagyta ki kezdőcsapatából, az összeszokottság hiánya pedig alaposan rányomta bélyegét a játék színvonalára. A sokáig kiegyensúlyozott mezőnyjátékkal, de valódi helyzetek nélkül zajló küzdelem akkor kezdett elbillenni, amikor az Otelul sorozatos szögletekkel beszorította a hazaiakat, és a Csürös Attilán irányt változtató, lefejelt labdát Cristian Chira közelről a hálóba lőtte.

A szünet után a gólhátrány mellett emberhátrányba is került az FK, az Andrei Ciobanu lábára rátartó Pászka Lóránd megkapta a második sárga lapját. Így a a hazaiak voltak aktívabbak, de a csereként beálló Anderson Ceará jó ideig csak egyedül próbálkozott. Eppel Márton beállása viszont már meghozta a gólt, a magyar center Anderson szöglete után fejelt négy méterről a jobb alsó sarokba. A hosszabbítás perceire azonban felpörgött az addig passzív Otelul, és Denis Bordun két kihagyott helyzet után a leshatárról, jobbról a hosszú sarokba lőtt – a hosszú videózást követő középkezdés után véget is ért a találkozó.

Román Kupa
2. forduló, C-csoport
FK Csíkszereda–Otelul Galati 1–2 (Eppel 76., ill. Chira 38., Bordun 90+6.)
Csíkszereda: Dusinszki Szabolcs kezdőként 78 percet játszott; Ferenczi János állt be a helyére, aki a 93. percben sárga lapot kapott; Pászka Lórándot az 56. percben kiállították; Szalay Szabolcs 60 percet töltött a pályán; Végh Bencét a 79. percben cserélték le; Eppel Márton a 65. percben állt be; Hegedűs János, Kaján Norbert, Kelemen Dávid, Nagy János és Szabó Bálint nem szerepelt a meccskeretben.
A csoport állása: 1. Otelul 4 pont, 2. U Cluj 3, 3. Liesti 1, 4. Sepsi OSK 1, 5. Csíkszereda 1, 6. Metalul Buzau 0

 

Legfrissebb hírek

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
16 órája

Szakadó hóban kapott ki a Csíkszereda Bukarestben

Minden más foci
2026.02.01. 21:03

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53

Sima vereséget szenvedett a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.26. 18:23

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16

Több csatárt is vinnének a Puskás Akadémiától, egyikükről egyezség született – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 13:38
Ezek is érdekelhetik