Szoboszlai Dominiknál Szalah, Marco Rossinál Yamal nyert volna a FIFA-szavazáson

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.12.16. 21:40
null
Szoboszlai Dominik és Marco Rossi is három pontot adott Dembélének (Fotó: NS-montázs/Dömötör Csaba, Szabó Miklós)
Ousmane Dembélé kapta meg a FIFA Év játékosa-díjat, ám Szoboszlai Dominiknál és Marco Rossinál is csak a második helyen végzett a PSG támadója, ellenben Szöllősi György, lapunk főszerkesztője az első helyre rakta a francia labdarúgót a nemzetközi szövetség ankétján.

A végeredmény a szurkolók szavazatai mellett a szövetségi kapitányok, válogatottak csapatkapitányai és újságírók voksai alapján alakult ki. Magyarországról a férfiak kategóriájában Marco Rossi és Szoboszlai Dominik mellett Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke szavazott. Mindenkinél a három dobogós öt, három, illetve egy pontot kapott.

A FIFA kedd este közzétette, hogy az arra jogosultak kikre adták le szavazataikat, így kiderült, hogy Szoboszlai Dominik az első helyre liverpooli csapattársát, Mohamed Szalahot tette, a második helyre került nála a győztes Ousmane Dembélé, illetve harmadikként Kylian Mbappét jelölte meg a magyar válogatott csapatkapitánya.

Marco Rossinál a dobogóra felférő Lamine Yamal diadalmaskodott volna, Ousmane Dembélé mögé pedig a szintén a Paris Saint-Germainben futballozó Vitinha neve került.

Szöllősi György a legtöbb pontot a díjazott Ousmane Dembélének adta, a Barcelona fiatal sztárja, Lamine Yamal lett a második, míg a Real Madrid gólgyárosa, Kylian Mbappé a harmadik a sorban.

A LEGJOBB FÉRFI JÁTÉKOS
1. Ousmane Dembélé (francia, PSG) 50 pont
2. Lamine Yamal (spanyol, Barcelona) 39 pont
3. Kylian Mbappé (francia, Real Madrid) 35 pont

 

 

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
Tegnap, 7:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00