A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 11:36
null
Fotó: Getty Images
A szaúdi Pro League pénteken hivatalos közleményt jutatott el a BBC Sporthoz, azt követően, hogy Cristiano Ronaldo bojkottálta a csapat Al-Rijád elleni mérkőzését.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Cristiano Ronaldo a napokban felháborodásának adott hangot, amiért csapata, az Al-Naszr látványosan tétlen az átigazolási piacon, miközben a nagy rivális Al-Hilal Karim Benzema szerződtetését is bejelentette. Az ötszörös aranylabdás portugál ezért saját elhatározásából nem lépett pályára az Al-Rijád elleni bajnokin, és sajtóhírek szerint végső esetben arra is van esély, hogy elhagyja Szaúd-Arábiát.

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Jorge Jesus mellett a játékosok sem állhatnak szóba a sajtóval.

Tekintettel a helyzet súlyosságára, Cristiano Ronaldo lépése után a szaúdi Pro League szóvivője közleményt juttatott el a BBC Sportnak, amelyben a szervezet részletezte álláspontját: „A szaúdi Pro League egyszerű elvre épül: minden klub függetlenül működik és minden klubnak saját igazgatótanácsa van, saját vezetőkkel és futballirányítással rendelkezik. A költésekről és a stratégiáról szóló döntések a klubok kompetenciája” – írták egyebek mellett.

A közleményben kitértek arra is, hogy bár Cristiano Ronaldo pályafutása kétségkívül páratlan, egyetlen játékos sem helyezheti saját magát a klubja fölé: „Cristiano teljes mértékben elkötelezett volt az Al-Naszrhez az érkezése óta, és fontos szerepet játszott a klub fejlődésében és ambiciójában. Mint minden élsportoló, ő is nyerni akar, ugyanakkor egyetlen játékos sem – legyen bármennyire is jelentős – hozhat döntéseket a klubja nélkül” – fogalmaztak.

„A bajnokság versenyképessége önmagáért beszél. A legjobb négy csapat között mindössze pár pont a különbség, a bajnoki címért folytatott versenyfutás teljesen nyitott. Ez a kiegyensúlyozottság azt is mutatja, hogy a rendszer jól működik.”

Az Al-Naszr ma (pénteken) magyar idő szerint 18.30-tól az Al-Ittihad ellen lép pályára a bajnokságban – még nem tudni, hogy Cristiano Ronaldóval vagy nélküle.

 

Legfrissebb hírek

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
4 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17
Ezek is érdekelhetik