Demeter Zsomborral szerződést hosszabbítottak Marosvásárhelyen

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2026.05.03. 12:15
null
Demeter Zsombor új szerződést kapott (Fotó: ASA Marosvásárhely)
Az idény utolsó hazai mérkőzését játszotta szombat délelőtt az ASA Marosvásárhely, s 4–0-ra legyőzte a Ceahlault, megpecsételve ezzel a karácsonkői (Piatra Neamt) csapat kiesését a román másodosztályból. Alig néhány órával a találkozó után az erdélyi klub bejelentette, hogy szerződést hosszabbít egyik alapemberével, Demeter Zsomborral, aki a következő kiírásban is a csapat játékosa lesz.

A Ceahlaul elleni mérkőzést is végigjátszó 22 éves, román és magyar állampolgársággal is rendelkező védő tavaly nyáron, a Liga 3-as SR Brassótól került a Nyárádtőről Marosvásárhelyre költöző klubhoz, és egyből alapemberré vált, összesen 23 bajnoki találkozón lépett pályára a 27-ből. A Sepsiszentgyörgyön született játékos 2018 és 2020 között a csíkszeredai, majd négy és fél éven keresztül a Puskás Akadémia játékosa volt. 

A Major Sámuel személyében még egy magyarországi játékost foglalkoztató ASA az alapszakasz végéig versenyben volt a felsőházi rájátszásért és ezzel az élvonalba jutásért, de végül csak 7. lett, így az alsóházba került, ahol az utolsó forduló előtt az A-csoport élén áll. A vezetőség viszont hosszú távon mindenképpen szeretné, hogy a városnak újra élvonalbeli csapata legyen, és ennek megvalósításában Demeter Zsombornak is szerepet szánnak.

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.01. 10:26

Mikler Rolanddal hosszabbított a Szeged – hivatalos

Kézilabda
2026.04.21. 14:30

„Nincs igazán előrelépés...” – hosszabbít-e Szoboszlai Liverpoolban?

Légiósok
2026.04.20. 11:05

Női röplabda Extraliga: Nagy Péterrel szerződést hosszabbított a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.17. 09:50

Liga 2: magyar gól és gólpassz az alsóházban

Minden más foci
2026.04.10. 13:35

Kukely Annával hosszabbított a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2026.04.09. 20:11

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.04.07. 10:26
Ezek is érdekelhetik