Ötvenkilenc évesen is folytatja a játékot a japán futball legendája

T. Z.T. Z.
2026.06.25. 12:14
null
Fotó: Getty Images
A korábbi japán válogatott játékos, a már 59 éves Miura Kazujosi, a 2026–2027-es idényben a japán harmadosztályban futballozik – közölte klubja csütörtökön. A csatár az idény közben betölti a 60. életévét is.

A Fukusima United rövid távú kölcsönszerződést kötött Miurával: az 59 éves futballista új szerződése 2027. június 30-ig lesz érvényes

A Sizuoka prefektúrából származó Miura kulcsfigura volt a japán futball népszerűségének növekedésében a J-League elindítása után, az első idényben, 1993-ban elnyerte az MVP díjat is. Hazája válogatottjában 89-szer lépett pályára, 1992-ben megnyerte az Ázsia-kupát csapatával.

Miura 2017. március 5-én pályára lépett a V-Varen Nagaszaki elleni 1–1-es bajnokin, amivel megdöntötte Stanley Matthews 1965-ben felállított rekordját, és ő lett a legidősebb hivatalos találkozón pályára lépő profi labdarúgó. Hét nappal később a Tespakusacu Gunma ellen gólt is szerzett, ezzel a vonatkozó örökranglistán is az élre állt, szintén Matthews rekordját megdöntve.

A Jokohama FC 2005-ben szerződtette, majd többször is kölcsönadta: a Fukusima United előtt volt az Atlético Szuzuka, az UD Oliveirense, a Szuzuka Point Getters és a Sydney FC játékosa is. 

 

Legfrissebb hírek

Négy év után újra gólt szerzett a japán legenda, az 59 évesen is aktív „King Kazu”

Minden más foci
2026.07.25. 19:21

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20