Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Finisbe ért a Liverpool nyári felkészülése, Andoni Iraolának pedig már csak az utolsó simításokra maradt ideje a Premier League rajtja előtt. A nyáron kinevezett spanyol menedzser vasárnap kétszer is megnézhette csapatát a Como ellen: kora délután zárt kapuk mögött főként a fiatalok és a kevésbé meghatározó játékosok kaptak lehetőséget, mellettük Alexis Mac Allister is pályára lépett – az argentin középpályás a világbajnoki döntő óta először szerepelt mérkőzésen klubjában. A Kirkbyben rendezett, kétszer harmincöt perces találkozó nem hozott gólt. A beszámolók alapján az Osasunától a nyáron 40 millió euróért szerződtetett Víctor Munoz különösen elemében volt, ez volt a meccs legfőbb pozitívuma liverpooli szempontból.
Este az Anfielden már az Iraola által legerősebbnek gondolt csapat lépett pályára, méghozzá 4–2–3–1-es hadrendben. Kerkez Milos balhátvédként kezdett, Szoboszlai Dominik pedig Ryan Gravenberch párjaként a középpálya tengelyében kapott szerepet, előttük Florian Wirtz mozgott tízesként. Már az első percekben látszott, mire építene az új menedzser: a Liverpool nagy tempót diktált, labdavesztés után azonnal visszatámadott, intenzív presszingjével gyakran kényszerítette hibára a Como játékosait. A labdaszerzésekből gyors akciók indultak, így a közönség élvezetes, eseménydús futballt láthatott. A Cesc Fabregas vezette olasz csapat sem húzódott be azonban tartósan a saját tizenhatosa elé, bátran próbált gurigázni, így mindkét fél előtt nyíltak területek, egymást követték a támadások.
Az angolok fölénye nem sokkal Szoboszlai Dominik nagy helyzete után góllá érett: a 23. percben Jeremie Frimpong tört előre a jobb oldalon, beadása után a bal szélen érkező Cody Gakpo a hosszú, bal sarokba lőtt.
A szünet előtt jött a második hazai gól: Gakpo ezúttal az előkészítésben jeleskedett, lapos beadásából a debütáló Jérémy Jacquet közelről a kapuba továbbított – a francia védőnek lehengerlő volt a bemutatkozása, 21 éves kora ellenére rendkívül érett futballt láthattunk tőle.
A fordulás után Ronald Araújo váltotta a Rennes-től szerződtetett középhátvédet, ő is először lépett pályára a Liverpoolban. A második félidőre valamelyest csökkent az iram, ám a házigazda továbbra is kontrollálta a játékot, és nem engedte ki a kezéből kétgólos előnyét: 2–0-ra nyert.
Az angol sajtó összességében biztatónak látta a Pool főpróbáját. A The Liverpool Offside „magabiztos és nyugodt” győzelemről írt, kiemelve, hogy Iraola együttese mindkét félidőben kézben tartotta a mérkőzést, és a bajnoki rajtra élesebbnek, összeszokottabbnak tűnik – ez azért is előrelépés, mert a Leeds és a Monaco ellen is eltékozolta kétgólos előnyét. A This Is Anfield szerint is egyre tisztábban kirajzolódik a spanyol tréner elképzelése: az intenzív letámadás és a gyors, direkt játék már jóval markánsabban jelent meg, mint a felkészülés korábbi szakaszában.
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LIVERPOOL (angol)–COMO (olasz) 2–0 (2–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Jones (angol)
LIVERPOOL: Alisson – Frimpong, Jacquet (R. Araújo, a szünetben), Van Dijk, Kerkez – Szoboszlai, Gravenberch – Ngumoha (Koumas, 62.), Wirtz (Nyoni, 73.), Gakpo (V. Munoz, 73.) – Isak (W. Wright, 84.). Vezetőedző: Andoni Iraola
COMO: Butez – Y. Couto, Jacobo Ramón, Chalobah (Kempf, 84.), Kaiki (Á. Valle, 81.) – L. Milla, Da Cunha (Perrone, 75.) – Liberali (N. Paz, 64.), Baturina (Caqueret, 75.), J. Rodríguez (A. Diao, 65.) – Duvikasz. Vezetőedző: Cesc Fabregas
Gólszerző: Gakpo (23.), Jacquet (44.)









