Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.08.16. 21:25
null
Több mint ötezer néző látta az első felvidéki rangadót az újonnan átadott Komáromi Arénában (Fotó: Duducz Tibor)
A Niké Liga 4. fordulójában a hosszú ideje várt felvidéki rangadón a DAC 3–0-ra győzött a Komárom otthonában, és feljött a tabella 4. helyére. A KFC a vereség ellenére a 9. helyen maradt.

Igazi felvidéki fociünnep volt Révkomáromban. Először került sor felvidéki rangadóra a Niké Ligában az újonnan átadott Komáromi Arénában: a KFC a DAC-ot fogadta. A két szurkolótábor már kora délután találkozott, amikor közösen megkoszorúzták Klapka György szobrát.

A Komáromi Arénában már hosszabb ideje kint volt a telt ház tábla, végül 5056 néző látta a történelmi találkozót. A kezdőrúgást a KFC klubelnöke, Baráth György végezte el, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Komárom tíz év alatt a negyedik osztályból eljutott a legfelső ligába, és felépült az új aréna is. „Köszönjük a magyar államnak, hogy ma ebben a gyönyörű létesítményben lehetünk” – hangsúlyozta többször is a hangszórón keresztül a helyi szpíker.

A komáromi szurkolók lila-fehér, majd piros-fehér-zöld pirotechnikai show-val nyitottak, közben pedig egy, a két klub barátságáról szóló molinót emeltek a magasba. A dunaszerdahelyi szurkolókhoz hasonlóan elénekelték a magyar himnuszt is, amelyhez a komáromi táborból is nagyon sokan csatlakoztak.

A jelenlévők azonban szomorúan vették tudomásul, hogy a vendégek meccskeretében egyetlen magyar ajkú játékos sem szerepelt. A hazaiaknál a kezdőben két felvidéki magyar, Domonkos Kristóf és Kiss Filip kapott helyet, míg a cserepadon további három magyar ajkú játékos ült.

A mezőnyben kiegyenlített volt a találkozó, a DAC azonban veszélyesebb akciókat vezetett, főleg Ammar Ramadan révén, aki két sikertelen próbálkozása után a 19. percben gyönyörűen tekert a bal felső sarokba.

Ezután a komáromiak percei következtek, a lilák azonban vagy pontatlanul céloztak, vagy Filipe hárított. Egy alkalommal a gólvonalról a sárga-kékek védője, Klemen Nemanic mentett. Közvetlenül a szünet előtt Dominik Zák, majd Simon Smehyl lövései kerülték el a kaput.

Közvetlenül a fordulás után az egykori DAC-játékos, Ján Bernát ijesztett rá a vendégekre. A másik oldalon a játékvezető előbb büntetőt ítélt a DAC javára, majd hosszú VAR-ozás után „csak” szabadrúgást ítélt a vendégeknek. Egy óra játék után Adam Krčík lábában volt az egyenlítés, Filipe azonban megőrizte kapuja érintetlenségét.

Majd jött a DAC-hurrikán: a sárga-kékek tetszetős akciók végén Ammar Ramadan és Georgi Gagua révén hat perc alatt két gólt szereztek. Ezen kívül Prince Owusu két nagy lehetőségét is hárította a hazai kapus, Branislav Pindroch.

A 82. percben elhagyta a pályát Ammar Ramadan, akit hangosan éltetett a sárga-kék tábor, majd vastapssal búcsúztatták a komáromi szurkolók is.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
4. FORDULÓ
Komáromi FC–DAC 1904 0–3 (0–1)
DAC: Tuboly Máté nem került be a meccskeretbe

Minden más foci
5 órája

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

A drukkerek Klapka György szobránál jártak a vasárnap esti egymás elleni mérkőzés előtt.

 

 

Legfrissebb hírek

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
5 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
2026.08.14. 19:50

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56