Videoton: „Amennyit kifizettek értem, ez nagy arculcsapás volt”

2017.09.15. 20:38
Nem éppen pozitívan emlékszik vissza a Videotonnál töltött szezonjára Bódi Ádám, a DVSC játékosa. A középpályás kifejezetten Henning Berg kérésére hagyta el a nevelőklubját, a végén viszont már nem is beszélt a norvég trénerrel.

Bódi Ádám 2016-ban igazolt a Videotonhoz, ám az idény végére már inkább a klub NB III-as csapatában léphetett pályára, és elmondása szerint olyannyira megromlott a kapcsolata a Vidi akkori vezetőedzőjével, Henning Berggel, hogy már beszélőviszonyban sem voltak.

Bódi amúgy sem nyugodt szívvel hagyta el nevezőegyesületét, a DVSC-t, ám bízott a norvég edző szakértelmében, aki viszont idővel nem feltétlenül tartotta be azt, amit előzetesen megbeszéltek.

„Ha Henning Berg nem szeretett volna engem, akkor maradok Debrecenben – mesélte az M4 Sportnak az egyszeres válogatott középpályás. – Rengeteget beszélgettünk az elején négyszemközt, mindig említette, hogy most nem a jobb oldalon fog rám számítani, hanem a balon, ahol tipikus szélsőjátékot kért tőlem. Ott nagyon meg volt kötve a kezem, de azt mondta, hogy ha ez a pozíció nem fog feküdni nekem, akkor keresi tovább azt, ami számomra jó lehet."

„Sajnos nem kereste; játszottam tizenegy mérkőzést, és a végén már le kellett mennem hét NB III-as meccsre. Ott is volt egy összecsapásunk, hiszen nem ezért jöttem. Amennyit kifizetett értem a Videoton és amilyen célokkal én odamentem, ez nagy arculcsapás volt, hiszen még a DVSC-nél is kihagytam az NB III-as korosztályt: az ifi A-ból az NB II-es nagycsapathoz kerültem. Ez minden téren csalódást jelentett, a végén már nem is nagyon beszéltünk Henninggel."

Bódi a múlt hónapban visszatért a Lokihoz, a klub pedig azóta mindhárom meccsét megnyerte, és a bajnokság ötödik helyén áll 11 ponttal.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:08

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 10:59

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:59

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18
Ezek is érdekelhetik