Németország: Carsten Jancker a nyáron visszavonul

Vágólapra másolva!
2010.02.15. 19:15
Címkék
Bejelentette visszavonulását a volt német válogatott labdarúgó, Carsten Jancker. A Mattersburg német légiósának nyáron jár le a szerződése, amit nem újítanak meg.

„A szezon végén visszavonulok – nyilatkozta Jancker osztrák lapokban. – Már semmit sem tudok hozzátenni a játékhoz. Nem tudom, hogy miért alakultak így a dolgaim. Az előző szezonban még én voltam a csapatkapitány, de aztán váratlanul már nem feleltem meg a követelményeknek."

Jancker kapcsán 2009 nyarán felvetődött, hogy az Újpestben folytatja pályafutását, kész szerződés-tervezettel érkezett a Megyeri útra, ám leigazolására nem került sor.

A 35 éves támadó már tavaly nyáron is sérüléssel bajlódott, de nem volt hajlandó távozni az osztrák klubtól, amelyben nem számítottak rá.

A 33-szoros, vb-ezüstérmes (2002) Jancker profi pályafutása az 1. FC Kölnben kezdődött, majd a Rapid Wienben folytatódott, ahonnan 1996-ban igazolt a Bayern Münchenhez. A bajoroknál 2002-ig meghatározó játékosnak számított, utána azonban már nem tudott képességeinek megfelelően teljesíteni: játszott az Udinese, a Kaiserslautern, a Sanghaj Senhua és végül a Mattersburg csapatában.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a férfi kézilabda Európa-bajnokság

Minden más foci
6 órája

Tóth Balázs visszatért a gólvonalra; Bánhidi Bence nélkül kezdünk a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
6 órája

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
6 órája

MESTER – csupa nagybetűvel – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ítélet nincs – Malonyai Péter jegyzete

Úszás
6 órája

Sabri Lamouchi lett a vb-induló Tunézia új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
7 órája

Kézilabda: Vámos Petra hat gólja ellenére a Metz kikapott a rangadón – körkép

Kézilabda
7 órája

Két kulcsjátékossal szerződést hosszabbított az NB II-es Vasas

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik