Van Gaal minden technikai újítást támogat

Vágólapra másolva!
2010.03.08. 15:35
null
Van Gaal már a jövőbe tekint (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Louis van Gaal, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint szükség van a modern technika alkalmazására a futballban, és amennyire csak lehet, ki kell zárni az emberi tényezőt a bírói döntésekből, mert azok – emberi voltuk miatt – mindig szubjektívek.

Pár nappal ezelőtt a FIFA szabályalkotó bizottsága elvetette a számítógépes gólbíró alkalmazásának ötletét. Ennek kapcsán nyilvánított véleményt Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője, aki a FIFA-val ellentétben a technikai eszközök bevetése mellett kardoskodik.

„Technikai segédeszközökre van szükség a futballban. Mindenre, ami csak megoldható. Világos szabályok kellenek" – mondta.

Arról a lehetőségről, hogy a labdába chipet építsenek be, a szakvezető így nyilatkozott: „Butaság, hogy ezt nem alkalmazzuk. Ki kell kapcsolnunk az emberi tényezőt, amennyire csak lehet, mert mindig szubjektív. Az Európa-ligában használt gólbírós rendszert is kiválthatná ez a technikai megoldás."

A holland edző szerint vonalbírókra sem lenne szükség, ha használnának egy elektronikus oldalvonalat, amire már szintén lenne lehetőség.

„Nem kellenek a partjelzők. Megvan a lehetőség az új technika alkalmazására, ami milliméter pontosságú. A játékvezetői asszisztensek helyett inkább két játékvezetőre lenne szükség, ahogy ez már a jégkorongban és a kosárlabdában is működik" – folytatta reformötleteinek felsorolását a mester.

Emellett a Bayern edzőjének meggyőződése, hogy ha a bedobás helyett berúgást kellene elvégezniük a játékosoknak, akkor sokkal látványosabbak lennének a mérkőzések, mert ezzel olyan lenne, mintha szabadrúgás következne, és ez arra sarkallná a csapatokat, hogy felszabadításként ne rúgják ki az oldalvonalon túlra a labdát.

Legfrissebb hírek

Eső miatt félbeszakadt Marozsán negyeddöntője Aucklandben, folytatás pénteken

Tenisz
6 perce

Megműtötték a világbajnok kardvívót, Katona Renátát

Egyéb egyéni
21 perce

A Real Madrid máris elkezdte keresni Arbeloa utódját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
39 perce

DVTK: korábbi újpesti védő érkezett

Labdarúgó NB I
48 perce

Negyedik lett a magyar férfi gyeplabda-válogatott a B-csoportos Eb-n

Egyéb csapat
49 perce

„Szakmailag logikus lépés” – Baráth Péter az átigazolásáról

Légiósok
52 perce

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
59 perce

Czuczi Mátyás: Bernd Storck szerint készen állok a vezetőedzői feladatra

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik