Bundesliga: a gólbírók helyett a technológiát vezetik be

2012.07.15. 06:48
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) a jövőben alkalmazni fogja a nemzetközi szövetség (FIFA) által engedélyezett technikai találmányokat, amelyek a játékvezetőket segítik a gólok megítélésében.
„A DFB és a liga is a vívmányok bevezetése mellett van. A játékvezetőkkel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy az európai szövetséggel ellentétben nem az alapvonalaknál álló gólbírókat alkalmazzuk, hanem a technikát hívjuk segítségül” – fogalmazott Wolfgang Niersbach, a DFB elnöke.A sportág szabályalkotó testülete (IFAB) múlt csütörtökön Zürichben döntött úgy, hogy engedélyezi a bírókat segítő technikai találmányok alkalmazását. A FIFA márciusban nyolc technikai vívmány közül kettőt – a Hawk-Eye-t és a GoalRefet – tartott további vizsgálatra érdemesnek, és az IFAB mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelőrendszer, az úgynevezett sólyomszem segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy áthaladt-e a gólvonalon a labda.A következő szezonban ugyanakkor még nem lesz technikai segítség a németországi meccseken.„A 2013–14-es idény előtt nem vezetjük be” – mondta Niersbach.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42