Bayern: Guardiola bizonyíthat - német lapszemle

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.17. 13:56
Egész Németország számára dicsőség, hogy Josep Guardiola a Bayern Münchent választotta – értékelte a német sajtó csütörtökön a spanyol sikeredző és a bajor klub megállapodását, amely szerint a Barcelona korábbi trénere lesz a Bayern München labdarúgócsapatának a vezetőedzője a következő szezontól. Ám egyesek hangsúlyozzák, a spanyol tréner most bizonyíthatja, hogy igazán jó edző.

A müncheni Süddeutsche Zeitungban a Jelzésértékű személyzeti döntés című kommentár szerint erőteljes jelzés a nemzetközi futballközösségnek, hogy a Bayern München felül tudta múlni a „mindenféle, Katarból és Abu-Dzabiból származó sejkek” révén szinte kimeríthetetlen anyagi forrásokkal rendelkező francia és brit klubokat „a világ legkeresettebb edzőjének” megszerzéséért indult versenyben. Guardiola szerződtetésének az az üzenete, hogy német klubok is megjelentek „a legmagasabb szinten”.Süddeutsche Zeitungban a Jelzésértékű személyzeti döntés című kommentár szerint erőteljes jelzés a nemzetközi futballközösségnek, hogy a Bayern München felül tudta múlni a „mindenféle, Katarból és Abu-Dzabiból származó sejkek” révén szinte kimeríthetetlen anyagi forrásokkal rendelkező francia és brit klubokat „a világ legkeresettebb edzőjének” megszerzéséért indult versenyben. Guardiola szerződtetésének az az üzenete, hogy német klubok is megjelentek „a legmagasabb szinten”.

A három évre szóló szerződés emeli a Bundesliga egészének tekintélyét, a csillagászati fizetések körüli állandó vitában pedig ugyancsak jó jel, hogy Guardiola nem a legtöbb pénzt, hanem a legjobb sportszakmai programot ajánló klubot választotta – írta a müncheni lap.

A Bayern nagy fogása című kommentárjában a Die Welt hangsúlyozta: a Bayern München nem csupán egy klub, hanem egy „mintaszerűen vezetett részvénytársaság”, a spanyol sikeredző választása pedig jócskán túlmutat a sport világán, megerősíti Németország kiemelt helyét Európában, és rávilágít, hogy a németek helytállnak a tehetségekért folytatott globális versenyben.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung Nem díva, hanem szerető című kommentárja szerint Guardiola döntése a lehető legnagyobb elismerés a német labdarúgás számára, hiszen az edző bármilyen állást megkaphatott volna. Ugyanakkor a bajorok a spanyol szakember szerződtetésével „nem váltottak bérletet” a Bundesliga vagy a Bajnokok Ligája első helyére. Guardiolának először „bizonyítania kell, hogy hazáján kívül is használni tudja különleges képességeit” – írta a frankfurti lap.

A német újságok szinte kivétel nélkül a címoldalon, a hírportálok, hírműsorok pedig vezető helyen foglalkoztak Josep Guardiola szerződtetésével. A szerződést elsőként megszellőztető Bild például „A Bayern elhozza a csodaedzőt” szalagcímmel számolt be a hírről, míg a Berliner Morgenpost a „Spanyol lesz az FC Bayern” címet adta a „rekordbajnok szenzációs fogásáról” a címlapon közölt beszámolónak.

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:13

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:26

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

F1: Oscar Piastri jelentős áttörést ért el a vb-címért zajló csatában – sajtóvisszhang

F1
2025.09.01. 12:53
Ezek is érdekelhetik