Bundesliga: Bajner bekerült a Borussia meccskeretébe

2013.02.15. 17:56
null
Bajner bekerült az Eintracht Frankfurt elleni meccskeretbe (Fotó: Imago – archív)
Bajner Bálint, a Borussia Dortmund második csapatának magyar támadója bekerült az első keretbe az Eintracht Frankfurt elleni hazai bajnokira. Ezt a játékos a Facebook-oldalán jelentette be.

 

„És ott vagyok a keretben!!!" – írta Bajner a népszerű közösségi oldalon, így biztosra vehető, hogy a magyar futballista ott lesz az Eintracht Frankfurt ellen készülő Dortmund mérkőzéskeretében.

Korábban német sajtóhírek már arról írtak, hogy Bajner lehetőséghez juthat, most ezt az információt a játékos is megerősítette.

Dortmundban mindig a péntek délutáni edzést követően jeleni be Jürgen Klopp, hogy kire számít a hétvégi mérkőzésen. Ez történt most is, Bajner tehát készülhet a mérkőzésre.

A Borussia Dortmund csatárgondokkal küzd, ugyanis Robert Lewandowskit kiállították a múlt hétvégi, Hamburg elleni hazai bajnokin (1–4), így gyakorlatilag a 24 éves Julian Schieber maradt az egyetlen center a keretben, igaz, Marco Reus is tud támadót játszani. Emiatt juthat most bizonyítási lehetőséghez a magyar támadó.

A BVB szombaton 18.30-as kezdettel fogadja az Eintracht Frankfurtot a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
1 órája

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
3 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
22 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58