Werder: kisebb csetepaté a brémaiak edzésén - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 10:49
Feszült hangulatban telt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. helyén álló Werder Bremen csütörtöki edzése. A görög válogatott védő, Szokratisz Papasztathopulosz, valamint az osztrák támadó, Marko Arnautovic összetűzése borzolta a kedélyeket egy elsőre ártalmatlannak tűnő szituáció után.

Történt, hogy a labdáért folytatott harc során Arnautovic elesett Papasztathopulosz szorításában, és a felvételek szerint beütötte a fejét a földbe, ám a támadó – vélhetően – úgy érzékelte, hogy a görög futballista bántalmazta.

Papasztathopulosz ezt követően megkísérelte felsegíteni csapattársát, aki azonban nem vette jó néven a védő segítőkészségét, és idegesen elrántotta a kezét előle. Ekkor úgy tűnt, hogy a görög labdarúgó annyiban hagyja a történteket, ám miután távozott a tett helyszínéről, hirtelen visszafordult, és kis híján nekitámadt Arnautovicnak, aki minden bizonnyal valamit odaszólt csapattársának.

Előbb az osztrák támadó ütött, majd a görög védő is odapiszkált a fiatal csatárnak, ám a társak gyors közbeavatkozásának köszönhetően nem kerekedett nagyobb összetűzés az esetből.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
8 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36
Ezek is érdekelhetik