Bayern: „Gomez boldogtalan, ez nem maradhat így”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.14. 14:39
Mario Gomez, a Bayern München labdarúgócsapatának német válogatott csatára a 2012–2013-as szezonban mindössze hétszer volt kezdő a bajoroknál a bajnokságban. Uli Ferber, a csatár ügynöke a Bildnek beszélt a jelenlegi helyzetről, amelyben szerinte nem boldog a játékos.

„Természetes, hogy Gomez nem boldog a jelenlegi körülmények között, és az is egyértelmű, hogy ez így nem maradhat a jövőben" – mondta a csatár ügynöke a Bildnek.

Gomez 2009-ben szerződött a Stuttgarttól a Bayern Münchenhez, melynél a 2012–2013-as szezonig alapembernek számított, azonban Mario Mandzukic érkezésével kiszorult a bajorok kezdőjéből.

„Ettől függetlenül Mario elképzelései nem változtak, továbbra is Münchenben szeretne játszani. Bizonyítja ezt a korábbi szerződéshosszabbítása is" – tette hozzá Ferber.

Gomez a Nürnberg ellen 4–0-ra megnyert legutóbbi bajnokin helyet kapott a Bayern kezdőjében és gólt is szerzett, azonban a bajnoki címet már korábban begyűjtő csapatból több alapember is hiányzott. Manuel Neuer, David Alaba, Dante, Mario Mandzukic, Javi Martínez és Arjen Robben is a kispadon foglalt helyet.

 

Legfrissebb hírek

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
8 órája

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
11 órája

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
2026.10.16. 22:37

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58