Bundesliga: véget ért egy korszak, 14 év után megy a Werder edzője

2013.05.15. 10:43
null
Kapucnis alak a lengő Werder-zászlók előtt: Schaaf edzőként is nagy lett Brémában (Fotó: Reuters)
A Werder Bremen labdarúgócsapata hivatalosan is bejelentette, hogy a játékosként és trénerként is klublegendának számító Thomas Schaaf tizennégy év után távozik a kispadról.

Schaaf szerda reggel köszönt el játékosaitól és kollégáitól, és már a Nürnberg elleni szezonzáró mérkőzésen sem ő ül a Werder kispadján.

„Elemeztük a szezon történéseit az elmúlt napokban, és úgy döntöttünk, hogy friss lendületre van szükség. Köszönünk Thomasnak mindent, amit a Werderért tett az elmúlt negyven évben” – tudatta közleményben a klubmenedzser Thomas Eichin.

A mannheimi születésű Schaaf 1972-ben került a Werder utánpótláscsapatához, és játékosként kizárólag a brémai zöld-fehéreket szolgálta, a klubhűség mintaképe volt. Kétszeres bajnokként és kupagyőztesként, KEK-győztesként hagyta abba a játékot, és lett a Werder második csapatának trénere – pályafutása vége felé közeledve már tudatosan készült az edzői karrierre. 1999 májusában vette át az első csapat irányítását, megmentette a csapatot a kieséstől, majd Német Kupát nyert. A kupagyőzelmet még kétszer (2003–2004, 2008–2009) megismételte, edzői pályafutásának csúcsidénye a 2003–2004-es szezon volt, amikor a brémaiakat bajnoki címre vezette. Nemzetközi kupadöntőt is vívott a Werderrel, de a brémai csapat 2009 májusában hosszabbítás után alulmaradt a Sahtar Doneck elleni UEFA-kupa-fináléban. 644 mérkőzésen irányította a Werder Brement.

A Werder egyelőre nem nevezett meg utódot, megbízottként Wolfgang Rolff és Matthias Hönerbach irányítja a csapatot.

Schaaf ebben a szezonban döntött meg egy Bundesliga-rekordot – korábban még soha, senki nem irányított ennyi ideig egy élvonalbeli német csapatot. Érdekesség, hogy Schaaf pont egy másik werderes edzőlegenda, Otto Rehhagel (1981–95) csúcsát adta át a múltnak.

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
1 perce

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
13 órája

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
16 órája

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
2026.10.16. 22:37

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42