Bundesliga: vértesztekkel a dopping ellen

MTI MTIMTI MTI
2013.08.08. 12:31
A német labdarúgó-bajnokság pénteken induló új szezonjában bevezetik a vérteszteket a doppingellenőrzéseknél.

A német szövetség annak ellenére döntött a rendszer szigorítása mellett, hogy korábban nem volt jele annak, hogy tiltott szereket használnának a futballisták.

A liga ügyvezető igazgatója, Andreas Rettig a döntéssel kapcsolatban jelezte, annak semmi köze nincs ahhoz a tanulmányhoz, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra, s amely az egykori NSZK-ban működő rendszerszerű doppingolást tárta fel. A kutatások szerint már a magyar Aranycsapatot legyőző nyugatnémet válogatott sikerében is lehetett szerepe teljesítményfokozó szernek az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntőjében, sőt az 1966-os vb-n ezüstérmes Nationalelfből három játékos is efedrint használt.

A vértesztek bevezetésének pontos dátuma nincs meg, most csak annyi biztos, hogy az első fordulókban ilyen vizsgálatokra még nem kerül sor.

A liga jelenleg a Német Doppingellenes Ügynökséggel (NADA) tárgyal az ügyben.

Legfrissebb hírek

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2 órája

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
5 órája

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 18:37

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik