Wolfsburg: De Bruyne érkezett a Chelsea-től - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.18. 11:50
null
Csúcsigazolás – áll a Wolfsburg honlapján
A német Bundesliga 5. helyén álló Wolfsburg hivatalosan is bejelentette, hogy 2019 nyaráig szerződtette a belga Kevin De Bruyne-t a Chelsea-től.

A 22 éves, 19-szeres belga válogatott támadó számára nem ismeretlen a Bundesliga: az előző idényben a Werder Bremenben szerepelt kölcsönben, és 33 mérkőzésen tíz gólt szerzett.

A 181 centiméter magas játékos 17 esztendősen mutatkozott be a belga élvonalban, még a Genk játékosaként.

„Amikor biztossá vált, hogy nem maradhatok a Chelsea-nél, a Wolfsburg volt az első választásom.Örülök, hogy sikerült gyorsan megegyezni Klaus Allofsszal és Dieter Heckinggel, és részese lehetek annak a folyamatnak, mely során nagyon erős csapat épülhet fel Wolfsburgban, amely nemzetközi szinten is sikeres lesz" – idézi a klub honlapja De Bruyne-t.

Sajtóhírek szerint a játékosért 22 millió eurót fizetett a Wolfsburg a Chelsea-nek. A „farkasok" a nyáron 16 millióért vették meg Luis Gustavót a Bayern Münchentől.

A klubtól a dél-koreai Ku Dzsa Csol a Mainzhoz szerződött, ahol 2018-ig szóló megállapodást írt alá.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16
Ezek is érdekelhetik