Bayern: ha kapus nélkül játszanának, akkor sem buknának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 11:20
null
Naldo betalált a Bayern München ellen – ezt kevesen mondhatták el magukról az utóbbi időben (Fotó: Reuters)
Érdekes statisztika látott napvilágot: a német élvonalbeli Bayern München labdarúgócsapata legutóbbi hat bajnokiját úgyis megnyerte volna, ha Manuel Neuer kapus minden felé tartó lövésnél arrébb állt volna és hagyta volna, hogy a labda a kapujában kössön ki. Feltörhetetlen a bajorok védelme?

 

A Bayern München egyértelműen kiemelkedik a Bundesliga mezőnyéből, a 24 forduló után 22 győzelemmel és két döntetlennel álló együttes gyakorlatilag már a zsebében érezheti az újabb bajnoki címet. Igaz, 10 forduló még hátravan a bajnokságból, de a második Borussia Dortmund hátránya 20 pont, és nehéz elképzelni, hogy ledolgozza ezt Jürgen Klopp legénysége.

Már csak azért is, mert nem úgy tűnik, hogy a Bayern München lassítana. Az európai topligákkal kiemelten foglalkozó OptaSport statisztikái szerint a Bayern München legutóbbi hat bajnokiját úgyis megnyerte volna, ha kapus nélkül lépett volna pályára. Első hallásra ez elég hihetetlennek tűnik, de nem az.

Nézzük, mit jelent ez számokban: a Wolfsburg elleni bajnokin (6–1) a „farkasok" háromszor találták el Neuer kapuját, azt megelőzően a Schalke 04 (5–1) négyszer, a Hannover (4–0) háromszor, a Freiburg (4–0) egyszer sem, a Nürnberg (2–0) kétszer, míg az Eintracht Frankfurt (5–0) háromszor.

Ez összességében azt jelenti, hogy legutóbbi hat bajnokiján 26 gólt szerzett a Bayern München, ellenfeleinek pedig összesen 17 kaput eltaláló lövésük volt – amiből két találat született. Ki állítja meg Pep Guardiola gépezetét?

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
16 órája

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

Manuel Neuer megsérült, nem tudni, mennyit kell kihagynia

Német labdarúgás
2025.12.15. 13:49

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Csak ikszelt Freiburgban a Dortmund, nem tudta megelőzni a Lipcsét

Német labdarúgás
2025.12.14. 17:32
Ezek is érdekelhetik