Bayern: kérik a gólvonal-technológia bevezetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.21. 17:04
A Német Labdarúgóliga (DFL) március 24-én elutasította a gólvonal-technológia bevezetését, ám a Bayern München hivatalosan kéri, hogy a szervezet tárgyalja újra ezt a döntést.

A német rekordbajnok Bayern – mely a 2014-es Német Kupa-döntőben pont haszonélvezője volt annak, hogy nincs gólvonal-technológia – azzal érvel, hogy a játékvezetőket is védené a technológia bevezetése. A DFL jelezte: következő éves teljes ülésén, december elején veszi napirendjére a javaslatot. Márciusban a DFL elsősorban a Bundesliga 2. csapatainak szavazatai miatt hozott elutasító döntést, a másodosztályú klubok ugyanis a gólvonal-technológia bevezetésének költségei miatt tiltakoztak a ligánál – nemleges voksukkal is.mely a 2014-es Német Kupa-döntőben pont haszonélvezője volt annak, hogy nincs gólvonal-technológia – azzal érvel, hogy a játékvezetőket is védené a technológia bevezetése. A DFL jelezte: következő éves teljes ülésén, december elején veszi napirendjére a javaslatot. Márciusban a DFL elsősorban a Bundesliga 2. csapatainak szavazatai miatt hozott elutasító döntést, a másodosztályú klubok ugyanis a gólvonal-technológia bevezetésének költségei miatt tiltakoztak a ligánál – nemleges voksukkal is.

 

Legfrissebb hírek

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34