Dortmund: a Bayern uralja a következő szezont is - Reus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.04. 13:26
null
Reus szerint továbbra is a Bayern München az első számú esélyese a Bundesligának (Fotó: Reuters)
A német Bundesligában szereplő Borussia Dortmund labdarúgócsapatának játékosa, Marco Reus szerint továbbra is a Bayern München az első számú esélyese a bajnoki címnek.

 

A Dortmund a második helyen végzett a Bundesliga 2013–2014-es szezonjában, 19 ponttal a bajnok Bayern München mögött. Reus szerint ahhoz, hogy utolérjék a bajorokat, sokkal kevesebb pontot szabad elhullajtaniuk.

„Megint a Bayern Münchené lesz a következő idény a Bundesligában, még akkor is, ha 2007-ben és 2011-ben, a vébék után egy évvel nem sikerült nyernie – mondta a Kickernek Reus. – Ami a Dortmundot illeti, oda kell figyelnünk rá, hogy ne hibázzunk annyit a szezon közepén, mint tettük legutóbb. Az idény eleje és vége is jól sikerült, a közepe azonban nem volt rendben.”

A német válogatott világbajnoki címéről sérülése miatt lemaradó támadó ismét megerősítette, nem vált klubot a nyáron.

„Csak azt tudom megismételni, amit korábban elmondtam: nagyon boldog vagyok a Dortmundnál. Az a legfőbb célom, hogy újra százszázalékos állapotba kerüljek, semmi más nem fontos jelen pillanatban.”

Legfrissebb hírek

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.09.01. 22:38

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14