Hertha: Dárdai munkája nem holmi kísérlet nálunk – Preetz

2015.10.16. 15:50
Dárdai Pál Herthája a Schalkéhez látogat a német labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában szombaton. Míg az előző szezonban a berliniek számára a rangadók az élvonalban maradásért való küzdelmet jelentették, most igazi topmeccsre készülhetnek. A Hertha tavasza már ősszel megérkezett a dpa német hírügynökség cikke szerint.


„Óriásit léptünk előre futballtudásban és mentalitásban is” – mondta Dárdai, akiről a dpa megjegyezte, a legfontosabb láncszem a Hertha gépezetében.
„Óriásit léptünk előre futballtudásban és mentalitásban is” – mondta Dárdai, akiről a dpa megjegyezte, a legfontosabb láncszem a Hertha gépezetében.

Dárdai Pál vezetőedzői szerződése határozatlan idejű, ilyet még soha, senkivel kötött a berlini klub. Kezdetben csak egy évre szólt a megállapodás, ez a dpa szerint úgy nézett ki, mint egy kísérlet. „Szó sincs kísérletről – jelentette ki azonban Michael Preetz, a Hertha menedzsere. – Munkája meggyőzött minket, hogy ez működhet. Mindkét félnek ez az érdeke.”

Dárdai a Schalke elleni meccsről is beszélt: „Agresszívek leszünk, érvényre juttatjuk játékfilozófiánkat, és nem csak harcolunk meg futunk.” A hírügynökség hozzátette, ez a legfontosabb különbség az előző évadhoz képest, amikor gyakorlatilag minden energiájukat a védekezésbe fektették.

„Nem volt idő arra, hogy finomítsunk a dolgokon – mondta Preetz. – El kellett kerülnünk a kiesést. Nyáron Pál jól gazdálkodott az idővel. A csapat most már tud bátran, offenzívan, több labdatartással játszani. Meg akarjuk erősíteni a játékunkat. Az új labdarúgókkal a csapat is megváltozott. A visszatérők, mint például Alexander Baumjohann és Tolga Cigerci, további javulást jelentettek. Az új érkezők, Vladimir Darida, Mitchell Weiser, Niklas Stark és Vedad Ibisevic is bizonyítottak.”

Megerősödött önbizalommal a Hertha szeretné megtörni a Schalke elleni rossz sorozatot. A berliniek már kilenc éve várnak a győzelemre, és tíz éve pontot sem szereztek Gelsenkirchenben. „A következő lépés, hogy meg kell tanulnunk legyőzni a legfőbb riválisokat” – fogalmazott Dárdai Pál.

Legfrissebb hírek

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
56 perce

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
13 órája

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
Tegnap, 20:28

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
Tegnap, 18:54

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:44

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51