Bayern: lehet, hogy munkanélküli lesz Guardiola?

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 21:45
null
Pep Guardiola még nem tudja, mi lesz vele a következő szezonban (Fotó: AFP)
Ahogy korábban megírtuk: Josep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője decemberben megerősítette, hogy a szezon végén elhagyja a csapatot. A katalán szakember azt is kijelentette, hogy legszívesebben az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) folytatná pályafutását.

 

A sajtó az utóbbi hetekben több angol klubbal is hírbe hozta Guardiolát, és úgy tűnik, hogy a Manchester City lehet a befutó, a csapat sportigazgatójának, Txiki Begiristainnak köszönhetően, aki korábban a Barcelonánál már dolgozott együtt a szakemberrel. Guardiola ennek ellenére kijelentette, nem biztos, hogy a következő szezont már angol csapatnál kezdi.

„Amikor aláírom a szerződésemet, azt rögtön be is jelentem – mondta Guardiola szerdai sajtótájékoztatóján az újságíróknak. – Elképzelhető, hogy csak két év múlva megyek Angliába csapatot irányítani. Nagyon boldog vagyok, hogy tapasztalatokat gyűjthettem a Bayern Münchennél, a szerződésem utolsó pillanatáig keményen dolgozom itt. Azután hazamegyek és megnézem, hogy van-e lehetőségem Angliába szerződni vagy sem. Ha nincs, akkor várok.”

Guardiola 2008-tól 2012-ig volt a Barcelona vezetőedzője, majd egy év pihenő után, a 2013–14-es szezon elején vette át a Bayern irányítását.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
4 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik