Németország: Ez nem rólam szól – Miriuta az elbocsátásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.16. 10:06
Az Energie Cottbus labdarúgócsapatától elbocsátott Miriuta László szerint most az a legfontosabb, hogy korábbi együttese bent maradjon a német harmadosztályban.

Miriuta Lászlót tavaly szeptemberben nevezték ki vezetőedzőnek az Energie Cottbusnál, amelynél játékosként nagyon szép éveket töltött. Edzőként is jól mutatkozott be korábbi csapatánál, decemberben meg is hosszabbították a szerződését 2017 júniusáig.

Azóta azonban megint lejtmenetbe került a Cottbus – az utolsó előtti helyen áll a német harmadosztályban –, Miriutának pedig megköszönték a munkáját. Wolfgang Neubert klubelnök bevallása szerint emberileg nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, de barátként váltak el a játékosként kilencszeres magyar válogatott szakembertől.

A Lausitzer Rundschau telefonon érte utol a családjával Budapesten tartózkodó Miriutát.

„Ez nem rólam szól, hanem a csapatról. Az Energie-nek bent kell maradnia” – jelezte Miriuta, hogy továbbra is szívén viseli a keletnémet klub sorsát.

Legfrissebb hírek

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2026.09.05. 08:46

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 13:51

Bundesliga: égzengés várható a Régi Erdészháznál

Német labdarúgás
2026.08.29. 09:10

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05