Hertha: 120 fős a lista, úgy tűnik, Dzsudzsák nem jön – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.31. 08:34
null
Az El-selejtező kiharcolása után körülnéz a játékospiacon a Hertha – hosszú listán a kiszemeltek (Fotó: Reuters)
Német lapértesülések szerint a nyáron nem lesz a Bundesligában szereplő Hertha játékosa Dzsudzsák Balázs. A Dárdai Pál irányította berlini klub 120 fős listáról választja ki a nyári erősítéseket – a prioritás egy kreatív középpályás megszerzése.

Mint azt a Berliner Morgenpost írja, Dárdai Pál mindenképpen megerősítené a Hertha középpályáját és legalább egy játékmestert, irányítót szerződtetne, ám a klubnak viszonylag szűkös a költségvetése, így a magyar trénernek alaposan át kell gondolnia, kit igazol. Az előző idényben a Hertha középpályásai csak 16 gólt és 17 gólpasszt jegyeztek a kanadai táblázaton – ennél csak két csapat középpályája volt veszélytelenebb a Bundesligában. Kreatív középpályás mellett még egy védekező középpályásra, egy kimondottan gyors játékosra és egy fiatal csatárra lenne szükség a Herthánál.

Michael Preetz, a berliniek klubmenedzsere is elmondta, azon vannak, hogy tovább erősítsék a csapatot, ám erre „szerény eszközök” állnak rendelkezésükre (a Hertha még a 2015–2016-os szezon előtt megszerzett cseh Vladimír Darida vételárát is törleszti a Freiburgnak).

Ha hinni lehet a német portál szavainak, a Hertha megfigyelői nem tétlenkedtek, az elmúlt hetekben készítettek egy listát a lehetséges igazolásokról, célpontokról – ezen pedig körülbelül 120 név szerepel, néhányra közülük fény is derült.

Ott van például a kiszemeltek között a japán Kijotake Hirosi, a Hannover támadó középpályása, aki ebben a szezonban 21 bajnokin ötször volt eredményes és hat gólpasszt osztott ki. A 26 esztendős játékos értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 4.5 millió euróra becsüli, ám a szerződésében 6.5 milliós kivásárlási záradék szerepel, ami a berlinieket elijesztheti. Ebből még hosszas alkudozás lehet.

A listán szerepel továbbá Salif Sané neve, aki szintén a Hannover labdarúgója. Noha a szenegáli eredeti posztját tekintve védő, ám a középpályán is bevethető. Az ő értékét 5 millió euróra becsüli a transfermarkt.de – Sané érkezésében amiatt is lát nagyobb potenciált a Morgenpost, mivel John Brooks, a Hertha védője elképzelhető, hogy távozik, Sané megszerzésével pedig nem maradna lyuk a játékos helyén.

Mint azt Dárdai Pál korábban elmondta, szeretné felgyorsítani a csapat tempóját, erre André Hahn, a Borussia Mönchengladbach szélsője lehet a megoldás (az ő játékjogát is 5 millió euróra becsüli a transfermarkt.de).

A német oldal ugyanakkor megemlíti, hogy az elefántcsontparti Salomon Kalou marad a Herthánál, noha állítólag több klub is szeretné megszerezni – a támadó esetében főként kínai ajánlatokról jött hír –, valamint azt is, hogy a 77-szeres magyar válogatott Dzsudzsák Balázs a pletykák ellenére sem valószínű, hogy jönne.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
9 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36
Ezek is érdekelhetik