Hertha: Dárdai fia is részt vett a szezonnyitó edzésen

MTI MTIMTI MTI
2016.06.29. 14:02
A franciaországi Európa-bajnokságon érintettek távollétében 29 futballistának tartotta meg szezonnyitó edzését Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője.

„Örülök, hogy negyvenhét nap szünet után ismét munkához látunk" – mondta a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, akinek az irányításával a berliniek a hetedik helyen zártak a Bundesligában.

A mintegy 120 néző előtt lezajlott tréningen kilenc utánpótláskorú játékos is részt vett, köztük a szakember fia, ifj. Dárdai Pál. Egyelőre nem gyakorolt a kerettel az Eb-n részt vevő cseh Vladimír Darida és szlovák Peter Pekarík, továbbá az amerikai válogatott John Anthony Brooks, a japán Haragucsi Genki és az U19-es válogatott Maximilian Mittelstädt.

A Hertha az első edzőmeccsét vasárnap 15 órakor vívja a negyedosztályú FC Schwedt vendégeként, majd egyhetes edzőtábor következik Bad Saarow-ban.

A fővárosi klub a 124 éves fennállásának legnagyobb költségvetésével, több mint 100 millió euróval (31.6 milliárd forint) kezdi meg a következő bajnoki idényt.

Legfrissebb hírek

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
14 órája

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31