Hertha: aláírt az Augsburgtól érkező támadó – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.26. 07:54
null
Alexander Esswein a Hertha BSC-ben folytatja pályafutását (Fotó: Twitter)
A Bild úgy tudja, hogy már alá is írt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC-hez Alexander Esswein, az Augsburg támadója. A játékos érkezését nem sokkal később a klub hivatalosan is megerősítette.

 

A német lap számolt be elsőként arról, hogy a 26 éves támadó minden bizonnyal Dárdai Pál csapatában folytatja pályafutását.

Amennyiben igazak a legfrissebb hírek, az ügy végére azóta pont került, és a német utánpótlás-válogatott Esswein négy évre már el is kötelezte magát a berlini együtteshez, amely körülbelül 2.5 millió eurót fizetett a futballista játékjogáért az Augsburgnak.

Friss: a játékos érkezését azóta a Hertha BSC hivatalos honlapján megerősítette.

Esswein a Hertha harmadik nyári szerzeménye: korábban a szlovák Ondrej Duda és a Liverpooltól kölcsönbe kapott brazil Allan érkezett.

A Bundesliga 2016–2017-es idénye pénteken rajtol, a Hertha az első fordulóban az újonc Freiburgot fogadja vasárnap.

 

Legfrissebb hírek

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

„El Mama” dönt a Borussia Dortmund rekordigazolásáról

Német labdarúgás
2026.08.01. 12:02

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Münchenben ezentúl a „Vének Tanácsa” dönt minden átigazolásról

Minden más foci
2026.07.15. 20:15

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42