Hertha: Ez az én személyes edzői kudarcom – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.06. 10:38
null
Összességében nem volt sikeres Dárdai Pál és Jens Hegeler munkakapcsolata (Fotó: AFP)
A Hertha labdarúgócsapatát irányító Dárdai Pál nagyon sajnálja, hogy nem tudtak többet kihozni Jens Hegelerből, aki Angliába szerződött tőlük.

 

Jens Hegeler 2014-ben elsősorban azért igazolt a Herthába, mert a Bayer Leverkusenben kevés játéklehetőséget kapott. A 193 centis középpályás azonban Berlinben sem találta meg a számításait, így két nappal ezelőtt a Bristol Citybe szerződött. Dárdai Pál szerint több volt ebben a munkakapcsolatban.

„Sajnos nem sikerült elérnünk, hogy a pályán is olyan teljesítményt nyújtson, mint amilyet edzéseken láttunk tőle. Ez az én személyes edzői kudarcom. Jens jó srác és jó labdarúgó, nagyon szerettem vele dolgozni” – gyakorolt önkritikát Dárdai.

Hegeler optimistán nyilatkozott a jövőjéről.

„Több korábbi csapattársam is Angliában játszik, és nagyon lelkesen beszéltek az ottani bajnokságról. Kalou is biztatott, hogy vágjak bele. A múlt héten megnéztem a várost és a stadiont” – mondta a 28 éves német középpályás.

Hegeler ebben a szezonban csak hat bajnokin jutott szóhoz a Herthában, ebből kétszer kezdőként. Az angol másodosztály 18. helyén álló Bristol City a hírek szerint 300 ezer eurót (kb. 90 millió forint) fizetett érte a Herthának.

Legfrissebb hírek

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50