Hertha: Dárdai többet vár a Bayern-neveléstől, nem nevezte az El-be

2017.09.07. 08:58
Dárdai Pál, a német élvonalbeli Hertha BSC vezetőedzője szerint Sinan Kurtnak, az együttes 21 esztendős középpályásának hozzáállásával problémák vannak, ezért nem nevezte a berlini csapat Európa-liga-keretébe.

„Sinannak meg kell mutatnia, hogy számára mindennél fontosabb a futball, s hogy profi labdarúgó akar lenni – idézi a Berliner Kurier Dárdai Pált, aki nem nevezte a 2014 és 2016 között a Bayern Münchenben nevelkedő játékost az El-csoportkörre. – Ez egyfajta motivációs eszköz. Szerdán ő volt a legjobb az edzésen, erre a Sinanra van szükségünk minden nap. Előbb az U23-asoknál kell bizonyítania, ezután jöhet szóba nálam. Ne csak akkor teljesítsen jól, ha noszogatják. Hosszú ideig kell meggyőzően edzenie, hogy a gonosz edző észrevegye.”

A Bundesligában kilencedik helyen álló Hertha vasárnap 15.30 órától a Werder Brement látja vendégül. „Sinannak meg kell mutatnia, hogy számára mindennél fontosabb a futball, s hogy profi labdarúgó akar lenni – idézi a Berliner Kurier Dárdai Pált, aki nem nevezte a 2014 és 2016 között a Bayern Münchenben nevelkedő játékost az El-csoportkörre. – Ez egyfajta motivációs eszköz. Szerdán ő volt a legjobb az edzésen, erre a Sinanra van szükségünk minden nap. Előbb az U23-asoknál kell bizonyítania, ezután jöhet szóba nálam. Ne csak akkor teljesítsen jól, ha noszogatják. Hosszú ideig kell meggyőzően edzenie, hogy a gonosz edző észrevegye.”

A Bundesligában kilencedik helyen álló Hertha vasárnap 15.30 órától a Werder Brement látja vendégül.

Legfrissebb hírek

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
5 perce

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik