Bundesliga: túl fiatal a támadó, engedély kellett a játékához

Vágólapra másolva!
2017.11.30. 11:24
null
Jann-Fiete Arp (jobbra) a Hamburg meghatározó játékosa lett (Fotó: AFP)
Kétséges volt, hogy pályára léphet-e a Hamburg péntek esti (20.30) idegenbeli bajnokiján a Freiburg ellen Jann-Fiete Arp, a német élvonalbeli labdarúgócsapat 17 éves támadója. A klubnak külön engedélyt kellett kérnie.

 

A német törvényi szabályozás szerint a még nem felnőttkorúak reggel 6 és este 8 óra között dolgozhatnak. Van azonban egy kiegészítés a szabályzatban, mely szerint zenei, színházi és egyéb előadásokon külön engedéllyel részt vehetnek. A Hamburg ez utóbbit megragadva kérvényezte a 17 éves Arp Freiburg elleni játékát a 20.30-kor kezdődő mérkőzésre, és zöld utat kapott.

A tehetséges támadó – aki január 6-án tölti be 18. életévét – a Hamburg új üstököse: eddig öt bajnokin két gólt szerzett, a klub nagy reménységének tartják. A freiburgi bajnoki mellett még kétszer játszik péntek este a HSV: az Eintracht Frankfurt és a Borussia Mönchengladbach ellen is, mindkét találkozón ott lehet a fiatal csatár.

Nem Jann-Fiete Arpé az első ilyen eset a Bundesligában: 2011-ben Julian Draxler (aki jelenleg a PSG futballistája) játékára kért és kapott engedélyt a Schalke.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik