Bundesliga: Szalaiék nyitják a szezont a Bayernnel – sorsoltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 12:11
null
A Bundesliga győztesének járó „salátástál” (Fotó: AFP)
Nem sok idejük maradt a világbajnoki kiesés emésztgetésére a német labdarúgás rajongóinak: pénteken a figyelem már a Bundesligára irányult, délben ugyanis nyilvánosságra hozták a 2018–2019-es német bajnokság menetrendjét.

A bajnoki címvédő Bayern München nyitja a szezont a harmadik helyen végző, Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim ellen hazai pályán augusztus 24-én, pénteken (összehasonlításképp: azon a hétvégén itthon az NB I-ben már a 6. fordulót rendezik…).

Másnap a negyedik helyezettként szintén BL-induló Dortmund Gulácsi Péter csapatát, az előző szezont a hatodik helyen befejező RB Leipziget, míg Dárdai Pál csapata, a Hertha az egyik feljutót, a Nürnberget fogadja.

Az utolsó idei fordulót december 22-én rendezik, a tavaszi szezon 2019. január 19-én kezdődik, az utolsó forduló május 18-án lesz.

Mint ismert, a 2018–19-es idénytől – 12 évnyi szünet után – ismét a Sport TV közvetíti a Bundesliga mérkőzéseit Magyarországon.

BUNDESLIGA 2018–2019
AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (augusztus 24–26.)

FC Bayern München–TSG 1899 Hoffenheim
Borussia Dortmund–RB Leipzig
Borussia Mönchengladbach–Bayer 04 Leverkusen
Hertha BSC–1. FC Nürnberg
SV Werder Bremen–Hannover 96
Sport-Club Freiburg–Eintracht Frankfurt
1. FSV Mainz 05–VfB Stuttgart
VfL Wolfsburg–FC Schalke 04
Fortuna Düsseldorf 1895–FC Augsburg

NÉHÁNY CSEMEGE, ILLETVE MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ PÁROSÍTÁS AZ ŐSZI SZEZONBÓL
Szeptember 22. (4. forduló): Schalke–Bayern München
Szeptember 29. (6. forduló): Hoffenhein–Leipzig
Október 6. (7. forduló): Bayern München–Mönchengladbach
November 3. (10. forduló): Hertha–Leipzig
November 10. (11. forduló): Dortmund–Bayern München
November 24. (12. forduló): Hertha–Hoffenheim
December 8. (14. forduló): Schalke–Dortmund
December 19. (16. forduló): Bayern München–Leipzig
A tavaszi Bayern München–Dortmund (Klassiker) az április 5-8. fordulóban lesz, a Dortmund–Schalke (Revierderby) az április 26-29. meccsnapok valamelyikén.

NÉMET KUPA
1. forduló:
2018. augusztus 17–20.
Döntő: 2019. május 25., Berlin

NÉMET SZUPERKUPA
2018. augusztus 12., Frankfurt:
Eintracht Frankfurt–Bayern München

A teljes menetrendet ide kattintva találja meg!

Legfrissebb hírek

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
14 órája

Bundesliga: megvan, mikor pótolják Gulácsiék elhalasztott meccsét

Német labdarúgás
Tegnap, 12:06

Legázolta a Wolfsburgot a második félidőben a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.11. 19:26

Fölényesen nyert a Gladbach, Tabakovic két gólt szerzett

Német labdarúgás
2026.01.11. 17:33

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Elhalasztják Gulácsiék hamburgi mérkőzését – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.09. 14:19
Ezek is érdekelhetik