BVB: „Aranylabda, BL-serleg” – a csodagyerek először nyilatkozott

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 19:03
null
Youssoufa Moukoko, a Dortmund csodagyereke Aranylabdát szeretne nyerni (Fotó: AFP)
Kedden töltötte be 14. életévét a Borussia Dortmund növendéke, a német csodagyerekként emlegetett Youssoufa Moukoko. Ennek apropóján a Bild interjút készített vele, és ő máris nagyra törő terveket fogalmazott meg.

 

„A céljaim között szerepel, hogy a Borussia Dortmunddal megnyerem a Bajnokok Ligáját, valamint hogy megnyerem az Aranylabdát is” – mondta a Bildnek Youssoufa Moukoko, aki a jelenlegi idényben 12 mérkőzésen 22 gólt szerzett a Dortmund U17-es csapatában, a legutóbbi kiírásban pedig 28 találkozón 40-szer volt eredményes, a Bayern München elleni ifjúsági kupadöntőben győztes találatot jegyzett.

A német U16-os válogatott játékos életkorával kapcsolatban több pletyka is napvilágot látott. Többen úgy vélik, idősebb, mint amennyinek mondja magát. A Bild azt írja, útlevelében 2004. november 20. szerepel a születési dátumnál, így kétség sem férhet ahhoz, hány éves valójában. Ráadásul a kameruni születésű Moukokót is zavarják ezek a negatív hangok.

„A legutóbbi idény nehéz volt számomra, ez az egész történet azzá tette. A tényekkel nem tudok mit csinálni, szerencsére jól alakultak a dolgaim. Van még időm a fejlődésre, a következő lépés, amit szeretnék megtenni, hogy pályára lépek a Dortmund U19-es csapatában” – zárta mondandóját Moukoko.

A Bundesligát jelenleg vezető Borussia Dortmund három éve múlva számíthat Moukokóra az első csapatban, mivel a német liga szabályai szerint legkorábban 17 évesen szerepelhetnek játékosok az élvonalban – és akkor is csak különengedéllyel.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: megvan, mikor pótolják Gulácsiék elhalasztott meccsét

Német labdarúgás
6 órája

Legázolta a Wolfsburgot a második félidőben a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.11. 19:26

Fölényesen nyert a Gladbach, Tabakovic két gólt szerzett

Német labdarúgás
2026.01.11. 17:33

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Elhalasztják Gulácsiék hamburgi mérkőzését – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.09. 14:19

Dortmundból érkezhet erősítés a Real Madrid védelmébe – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.29. 10:19
Ezek is érdekelhetik