Hertha: a Milannak és az Internek ajánlották Dárdai játékosát?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.08. 09:56
null
Lazarót felajánlották az Internek és a Milannak? (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint ügynöke felajánlotta Valentino Lazarót, a Hertha labdarúgóját az Internek és a Milannak.

 

Noha konkrétumokról nem lehet olvasni, a Sky Sports németországi honlapja arról ír, hogy a 22 esztendős, 19-szeres osztrák válogatott támadó ügynöke pénteken Milánóban járt, s a látogatás során kapcsolatba lépett az Inter és a Milan vezetőségével is – az ügynök állítólag felajánlotta Valentino Lazarót a két olasz csapatnak, s a célja az, hogy a játékos januárban klubot váltson.

A támadóként, középpályásként és védőként is bevethető játékos ebben az idényben eddig 15 összecsapáson lépett pályára, ezeken kétszer volt eredményes, emellett kiosztott három gólpasszt is. Lazaro értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 15 millió euróra becsüli, szerződése 2021 nyaráig érvényes a Herthával, amely általában nyitott játékosai eladására – persze csak a megfelelő áron.

Az osztrák futballistával kapcsolatban korábban írtak már a West Ham United érdeklődéséről is, miután Manuel Pellegrinit, a gárda menedzserét a beszámolók szerint lenyűgözte Lazaro kreativitása és a képességei.

Legfrissebb hírek

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 19:00

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04
Ezek is érdekelhetik