Videó: parádés Bayern-fordítás, Ribéryék a lelátón tomboltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.27. 11:44
Nem akármilyen buzdításban volt része a Bayern München második csapatának, amely vasárnap délután kétgólos hátrányból várhatta a VfL Wolfsburg II elleni visszavágót, amely a feljutásról döntött.

A Bayern München II megnyerte a negyedosztályú küzdelmeket a Regionalligában, így osztályozón vívhatta ki a feljutást a harmadosztályba. A Wolfsburg második csapata volt az ellenfél a playoffban, az odavágón 3–1-re kikaptak a bajorok.

A visszavágót vasárnap délután rendezték meg Münchenben, pont azután, hogy a felnőttcsapat játékosai a város főterén ünnepelték meg a szurkolókkal a bajnoki címet és a kupagyőzelmet.

A Bayern vezérkara és a játékosok is kilátogattak a visszavágóra, amely számukra nem indult kedvezően. Hamar vezetést szerzett a Wolfsburg, tehát már négy gólra volt szüksége a müncheni fiataloknak.

Mindeközben az első csapat játékosai ugrálva buzdították a srácokat a lelátóról, végül pedig sikerült a fordítás. A Bayern 4–1-re nyert, ezzel összesítésben 5–4-es eredménnyel feljutott a harmadosztályba.

Niklas Süle, Leon Goretzka, Serge Gnabry, David Alaba, Franck Ribéry és Hasan Salihamidzic sportigazgató a lelátón:

Tobias Altschäffl on Twitter

Eskalation bei Goretzka, Gnabry, Alaba, Salihamidzic, Süle und Ribery nach dem 3:1 für die Amateure im Relegations-Rückspiel gegen Wolfsburg II (Hinspiel 1:3)! #fcbayern @SPORTBILD @BILD_Sport https://t.co/z1l2qHZdtF


A felnőttcsapat játékosai is a pályán ünnepeltek.

FC Bayern München on Twitter

MiaSanMia #ZurückInLiga3 https://t.co/Bu2XjgGtHT



Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2025.11.10. 07:46

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
2025.11.09. 21:31

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52
Ezek is érdekelhetik