Hertha: a felügyelőbizottságból is távozik Klinsmann – sajtóhír

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.02.13. 10:33
null
Jürgen Klinsmann a felügyelőbizottságból is távozik (Fotó: AFP)
Miután Jürgen Klinsmann kedden lemondott a Hertha BSC vezetőedzői pozíciójáról, a továbbiakban a klub felügyelőbizottságában sem vállal szerepet – ezt csütörtökön hivatalosan is bejelenthetik, írja a Kicker.

 

Lars Windhorst befektető – aki tavaly 49.9 százalékos részesedést vásárolt a Herthában 224 millió dollárért – állítólag egyáltalán nem örült Klinsmann lemondásának.

Mint ismert, a kilencfős felügyelőbizottságba Windhorst négy főt delegálhatott, egyikük volt a korábbi német szövetségi kapitány, aki azonban Ante Covic novemberi menesztése után a vezetőedzői teendőkre koncentrált. Sokakat meglepő távozása után maga Klinsmann jelezte, a továbbiakban visszatér a bizottságba, ez a terve azonban, úgy tűnik, kútba esik.

A játékosként világ- és Európa-bajnok szakember eredetileg a nyárig irányította volna a fővárosi klubot, utána azonban olyan pozícióban kívánta folytatni a klubnál, amely nem létezik, és ezelőtt sem létezett a Herthánál: technikai igazgató szeretett volna lenni. Erre a vezetőség nemet mondott, ez pedig szakításhoz vezetett.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
8 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik