Bayern: Flick örülne, ha a kupadöntőben már lennének nézők

MTI MTIMTI MTI
2020.06.13. 10:13
null
Flick örülne, ha a kupadöntőben már lennének nézők (Fotó: AFP)
Hansi Flick, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, örülne, ha a Német Kupa július 4-i, berlini döntőjében már nézők előtt játszhatnának.

 

„Mindig is azt mondtam, hogy a szurkolók nagyon, de nagyon hiányoznak. Ha az illetékesek úgy döntenek, hogy beengednek nézőket, az még szebb lesz” – fogalmazott a címvédő együttes trénere.

Hozzátette: vannak dolgok, amikről nem ő vagy ők határoznak, hanem máshol dőlnek el.

„Az biztosan jót tesz, ha drukkerek is vannak a stadionban. Hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, azt a szakértőknek kell meghatározniuk” – mondta.

A berlini Olimpiai Stadionban általában telt ház – több mint 70 ezer néző – van a kupadöntőn. A koronavírus-járvány miatt életben lévő szabályok szerint ugyanakkor jelenleg a bajnokságban és a kupában is csak zárt kapus mérkőzésre van lehetőség.

A finálét a Bayer Leverkusennel vívja a Bayern München.

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer nem védhet a Német Kupa-döntőben

Német labdarúgás
12 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

Gyász és ünnep – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 00:08

Flick büszke és nem felejti az estét, amelyen a Barcelona ismét bajnok lett

Spanyol labdarúgás
2026.05.11. 09:34

Az el Clásico előtt meghalt Hansi Flick édesapja

Spanyol labdarúgás
2026.05.10. 15:10
Ezek is érdekelhetik