BVB: kérdéses Erling Haaland további idei játéka

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.25. 21:53
null
Kérdéses Erling Haaland további idei játéka (Fotó: AFP)
A német Bild szerint elképzelhető, hogy a német labdarúgó Bundesligában szereplő Dortmund sztárjátékosa, a 21 éves Erling Haaland csípősérülése miatt 2021-ben már nem léphet pályára.

 

A Dortmundnak karácsonyig még 12 tétmérkőzése van hátra (a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában összesen). Mindezeket lehetséges, hogy gólvágója, a jelenlegi kiírásban 10 meccsen 13 gólig és 4 gólpasszig jutó Haaland nélkül kényszerül lejátszani a BVB.

A norvég szupersztár múlt hétvégén tért vissza izomsérülését követően a Mainz elleni Bundesliga-mérkőzésen, majd kedden végigjátszotta az Ajax elleni Bajnokok Ligája-találkozót is, a tréner azonban arról számolt be, hogy más helyen, de kiújult a korábbi sérülése.

A Bild úgy tudja, hogy az előzetes feltételezéssekkel ellentétben Haaland súlyosabb csípősérülést szenvedett, így kérdéses a további idei játéka. A fekete-sárgák ugyanakkor nem adtak ki hivatalos közleményt játékosuk sérüléséről.

A korábbi Frankfurt-csatár, Jan Aage Fjörtoft – aki közeli barátja a Haaland családnak – az egyik norvég tv-csatornának adott interjút.

„Az Ajax elleni meccs (4–0-ra nyertek az amszterdamiak) lehetett az utolsó meccse ebben az évben” – idézte az exlabdarúgót a Bild.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
1 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
22 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik