Bundesliga: Hallerrel erősített a Dortmund, Witsel Madridba igazolt

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 17:55
null
Sébastien Haller négy évre írt alá Dortmundban (Fotó: Facebook/Borussia Dortmund)
Leigazolta a Borussia Dortmund az Ajax 28 éves játékosát, Sébastien Hallert – írja a Dortmund hivatalos honlapja.  A támadó négyéves szerződést kötött a fekete-sárgákkal, és 31 millió euró ellenében vált klubot. Emellett távozott a klub belga középpályása, Axel Witsel – erről a „matracosok” hivatalos oldala tájékoztat.

 

Négyéves szerződést között a Borussia Dortmund az Ajax elefántcsontparti támadójával, Sébastien Hallerrel. Az Eredivisie 2021–2022-es gólkirályáért 31 millió eurót fizetett a Dortmund, és a klub tájékoztatása szerint a 9-es mezszámot fogja viselni.

Haller korábban már bizonyított a Bundesligában, 2017 és 2019 között a Frankfurt játékosa volt, 60 mérkőzésen 24 gólt szerzett. Az ajaxos mutatói még ennél is jobbak, két idény alatt 65 meccsen lépett pályára, és 47-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját.

„A BVB-család tagjaként alig várom, hogy érezzem a több mint 80 ezer szurkoló támogatását. Remélhetőleg nagyszerű dolgokat fogunk együtt elérni a következő években, és ezeket együtt tudjuk majd megünnepelni” – nyilatkozta Haller.

„Nagyon örülök, hogy sikerült leigazolnunk Sébastien Hallert. Tapasztalt középcsatár, aki nemrég szenzációt okozott a Bajnokok Ligájában, különösen ismeri a Bundesligát is, ahol már bizonyította klasszisát és nagyszerű befejezőképességét” – mondta Sebastian Kehl, a Dortmund új sportigazgatója.

 

Nem Haller igazolása volt az egyetlen játékosmozgás a Dortmundnál, távozott a rutinos középpályás, Axel Witsel. A belga játékos négy idényt követően váltott, az Atlético Madridban folytatja pályafutását. Witsel 143 mérkőzésen játszott a Dortmundban, 13 gólja mellett 6 gólpasszt osztott ki. Az Atlético ingyen szerezte meg a 33 éves védekező középpályást.

 

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
10 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
12 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik