Union Berlin: „Az öt nagy liga közül négyből érkezett megkeresés Laidouniért”

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 17:14
null
Aissa Laidouni (Fotó: Union Berlin Twitter)
Lucza Gábor, a futballistát képviselő World in Motion menedzseriroda magyarországi munkatársa csütörtökön együtt utazott Aissa Laidounival Berlinbe, és a szerződés aláírásakor is ott volt a játékossal.

 

You can read the story in English here!

„A világbajnokság után pörögtek fel igazán az események Aissa Laidouni körül – elevenítette fel a történteket Lucza Gábor. – Utólag elárulhatom, az öt nagy liga közül négyből érkezett megkeresés, háromból konkrét ajánlat is. A végére kettő maradt igazán konkrét, a Union Berlin és az Espanyol közül előbbi szerette volna jobban a játékost. A berliniek hosszan tárgyaltak a Fradival, kitartóak voltak, és végül a két fél megtalálta azt az egyezséget, ami megfelelő számára. Aissának álma volt a Bundesliga, szimpatikus volt neki az egész klub, a csapat. Itt, Berlinben mosolyogva mondták, azt ne kérdezzük, hogyan lehetnek másodikak a bajnokságban, és ha nem is a bajnoki címért, de jó esetben Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyért küzdő együttesbe igazolt. Pénteken be is mutatták új csapattársainak, és bár a hétvégén a Hertha ellen még nem léphet pályára, jövő héten, a hétközi kupamérkőzésen akár be is mutatkozhat az Unionban. Aissa hihetetlen tisztelettel beszél a Ferencvárosról, óriási fejlődésen ment át a klubnál, saját bevallása szerint is ott lett igazán profi futballista. Örökké hálás lesz a Ferencvárosnak! Csütörtökön könnyekkel búcsúzott a Népligetben, de ilyen lehetőségre nem lehetett nemet mondania.”

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
5 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27
Ezek is érdekelhetik